2015. december 30., szerda

Szeressétek velem ti is a durva mínuszokat!

Nem síelünk. Más téma van.

A magam részéről egyáltalán nem bánom ezt a mínusz 11 fokot, ami kinéz most vasárnap éjjelre, sőt, azt szeretném, ha így is maradna egy ideig. Végül is kabátom van, fűtés van, a meztelen csigákat viszont semmi más nem pusztítja olyan hatékonyan, mint a hirtelen jött, vagy hosszan tartó nagy hideg. 

Jó, tudom, kicsit ráfixálódtam erre a meztelen csiga témára*, de ez nem véletlen, egyrészt eléggé gusztustalanok, másrészt megzabálják a termésemet, és nem vagyok irigy, de például ha a füvet legelnék le, és nem kéne nyírnom, egész más megítélés alá esnének mint így, hogy a szamócámat meg a rukkolámat falják fel (és folytathatnám a sort), szóval a kultúrnövényeket, amikért kőkeményen megdolgozom. És nem nekik.

Valamint, ha jobban belegondolunk, az utolsó rendes tél, amikor otthonról elindulás előtt sapkát kellett fölvenni, és nem napszemüveget, az 2011-2012 fordulóján volt, három évvel ezelőtt. Utána nem is voltak kártevők a kertben, viszont a következő 3 enyhe télen úgy elszaporodtak a meztik**, hogy nem lehet bírni velük. Tényleg nem. A japán futókacsán kívül már mindent kipróbáltam, azt is csak azért nem, mert végül is mindegy, hogy a meztelencsiga, vagy a futókacsa zabálja-e le a termésemet, utóbbi viszont összeszarja az udvart is, szóval. 

Úgyhogy lécci-lécci, értsetek meg, nézzétek az én szempontjaimat is, meg a sajátjaitokat, mert amikor zöldséget és gyümölcsöt vesztek a piacon, biztosak lehettek benne, hogy az enyhe telek után sokkal több vegyszermaradványt esztek, mint a csikorgós telek után. Ne legyetek puhák, szeressétek a kemény telet. Meg a növényvédőszer mentes kaját.

Bár végül is tökmindegy, hogy mit szeretünk, végül úgyis az lesz, ami jut. 

* szoft kibaszásként időnként taglalom a meztelencsiga témát az ellenségeimnek :D. (Jámbor jószág vagyok, de a legbékésebb birkának is vannak ellenségei, hogy mást ne mondjak, a farkasok. Szóval nem rajtam múlik.)

** most mi van? Életünk részei, szoktuk őket becézni, különösen mert így csak két szótag, és hátha nem hányjuk el magunkat a szó végére.

A remény rabjai vagyunk

Találtunk egy nagyon szuper házat, tágas, van benne négyzetméter, meg elég szoba, hely gardrobnak, napfényes, udvarra néző konyha, két fürdőszoba, normális helyen van, és még az ára is baráti. Van vele mit csinálni, de hát ugye bárhová is költözik az ember, úgyis az az első, hogy leveri a csempéket és nyit/lefalaz néhány ajtót.

Szóval minden nagyon szuper, már álmodozunk róla, hogy hogyan fogjuk berendezni, ilyenek.

Csak egy gond van vele: még nem láttuk, csak a neten. Vagyis kívülről már igen, itt van az utca végében, csak két ünnep közt nem fogadnak érdeklődőket, sajnos.

2015. december 25., péntek

Nincsen rózsa tövis nélkül

Új laptopot kaptam karácsonyra, meglepetés volt, meg minden, amíg anyósom véletlenül el nem árulta, hogy azt fogok kapni. Lényeg, hogy most nehezített pályán mozgok, csoda, hogy egyáltalán a blogomba be tudtam lépni, úgy elfelejtettem már az összes jelszavamat.
És vannak még ennél bonyolultabb admin felületek az életemben, amiket szintén tudni kéne használni ezen a gépen is, hát lesznek itt még gondok. Tisztára mintha elköltöztem volna, és most meg azt sem tudnám, hogy hol van a fürdőszoba (bárcsak!).
Bár lehet, hogy nem hangzik olyan hitelesnek most a nyafogásom :D

2015. december 20., vasárnap

Ezt is megérhettük

Ja, és ma megnéztük a Star Wars aktuális részt, én már nem tudom követni, hogy hanyadik ez, vagy miféle, mert szerintem hiányzik a sztori, és ezért mindig elveszítem a fonalat
Na, de hát én ennyi idióta, csetlő-botló, vicceskedő antihőst még életemben nem láttam, mint ebben, de még a Dart Wader utódja is egy lúzer, baszki. Én gyerekkoromban lefostam a bokámat a félelemtől, ha csak a felvonuló zenéjét meghallottam, ez meg itten annyira volt félelmetes, hogy a gyerekeim röhögve legyíkarcúzták.
A feka ex-rohamosztagosról nem is beszélve.

Borcsi meg a szívtipró hőst hiányolta.Ezzel kapcsolatban csak azt tudtam mondani neki, hogy mostanában a csajok a hősök, hogy mást ne mondjak, Éhezők viadala, ahol a hapsi meg Pita Melák, a pék, akit Katniss állandóan megment (Peeta, Peeta, nyaff). De lehet, hogy csak nekem ment az agyamra a feminizmus.
Ezzel párhuzamosan, ha már Hollywood lereagálta ezt a trendet, mennyire király lenne, ha mondjuk a kötelező olvasmányok terén is lennének hősnők, de legalább lányoknak is szóló könyvek, és nem minden a fiúkról/fiúknak szólna. Ha belegondolsz, még a kis Vuk* is kan, miközben Merida már rég palotaforradalmat csinál, hogy majd ő választ magának férjet, ha akar. A kora-középkori Skóciában, ugye.
Na de mindegy, nem akartam én itten gender síkra terelni a témát, csak véletlenül bonyolódtam így bele. Mert amúgy én örülök ennek a fejleménynek.


*Borcsi jelenlegi kötelező olvasmánya, ami nem akar lecsúszni, habár hetente legalább 1-3 könyvet elolvas.

2015. december 16., szerda

A Nyuf-nyuf ház

Hát ez a háznézés dolog, ez eléggé sikertelen. Jó, még csak négy napja határoztuk el egyáltalán házat akarunk venni, azóta megnéztünk ötöt, de nekünk semmi se jó. Mert mi pont olyat szeretnénk, ami éppen megfelel, százas csövek áttelepítésével meg valahogy nem akarunk bajlódni. Na jó, ajtót nyitunk/lefalazunk, ha nagyon muszáj.

Pillanatnyilag a másfél évvel ezelőtti, soft háznézéses időszakból van egy jelöltünk, a Nyuf-nyuf ház. Onnan kapta a nevét, hogy Ákos fogott ott egy békát, amit a két hátsó lábánál lógatva hozott elénk, és amikor otthon megkérdeztem tőle, hogy de azért ugye túlélte a béka ezt a sztorit, akkor Ákos biztosított, hogy igen. "Csak amikor megnyomkodtam, akkor úgy csinált, hogy nyuf-nyuf" - tette hozzá.
Utána szerencsére elugrált. Mármint a béka, nem Ákos.

A Nyuf-nyuf háznak egyébként van egy hatalmas és töksötét szuterénje, ahová én korábban a padlóból felnyúló zombikat álmodtam, de most már menő parkettát és tornaszobát, garderobe-ot, szaunát és háztartási helyiséget, szóval változnak az idők. Amúgy meg úgy néz ki a ház, mint egy szerény kis kúria, csak némileg ront az összképen, hogy a szomszéd utcában ott van a NAV, meg a hajléktalanszálló.

2015. december 13., vasárnap

Meg vagyok sértődve, el is húzunk innen

Na szóval most szaladt teli a csukám az itt lakással.
Egyébként egy ideje készülünk már odébb állni, vagyis inkább saját házat venni, (mert most ugye bérelt házban lakunk), csak hát mindig voltak ilyen... akadályok. Először is ott van a miből, de azt végül is csak megoldanánk valahogy, a Szijjártó Péter óta tudjuk, hogy családi összefogással bármi lehetséges. Ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy hol. Mármint egyáltalán melyik városban kéne házat venni. Az egyes verzió a Körmöspálcás ugye, mert iskolás gyerekkel az ember nem ugrál, csakhogy szerintem a kelleténél már így is több ingatlan van a család birtokában Körmöspálcáson, ami nem biztos, hogy jó portfólió. Vehetnénk mondjuk egy házat a Balaton-felvidéken, de hát az azért elég luxus lenne, tekintve, hogy itt meg bérelt házban élünk. Vagy Sopronban, mert az nagyon forgalomképes, már a kiadásából is meggazdagodnánk.
Szóval már tavaly elkezdtük házakat nézegetni, de nem voltunk túl lelkesek, mert amúgy szeretünk itt lakni, jó ez a ház nagyon, csak ne lennének ezek a köcsögök itt a bal szomszédban, akik állandóan üvöltöznek egymással, ha meg nem ők hangoskodnak, akkor a köcsög kutyáig acsarkodnak a kovácsoltvas kerítésen át minden járókelőre.
Meg is kérdeztük, hogy eladó-e a ház, erre  a házinéni benyögött egy olyan árat, amin fennakadt a szemem, na mindegy, nem mentem bele a körmöspálcási ingatlanárak átfogó elemzésébe a realitások figyelembevételével.
Most meg legutóbb közölte a házinéni, hogy emeli a lakbért ötezerrel, amin megint csak dobtam egy hátast, nem a pénzen, hanem a hozzáálláson. Mivel a tapasztalatok szerint mi vagyunk az első és utolsó olyan bérlői, 1. akik nem baszták át a palánkon, 2. ahol nem gyűlnek rezsi/lakbér tartozások, mert rendesen fizetünk, 3. akiket nem keres heti rendszerességgel a végrehajtó (jó így itt lakni, időnként jön  egy-egy levél valamelyik előttünk itt lakónak valami pénzbehajtótól, máskor meg a végrehajtó jön, én meg biztosítom róla, hogy a dolog jellegéből adódóan halvány gőzöm nincs, hogy ki lakott itt az előtt, hogy mi ideköltöztünk volna.
A házinéni biztos úgy gondolta, hogy ha ennyit kifizetünk, akkor nyilván többre is hajlandóak vagyunk. De nem vagyunk hajlandók, én ugyanis éppen fordítva gondolkozom, méghozzá úgy, hogy az idők során a lakbérnek éppenséggel csökkennie kell, de legalább is stagnálni, mivel a megbízható bérlő, aki nem lakja le a házat, nem hagyja elrohadni, nem hányja le a falat és nem is lopja szét, egyrészt kincs - és amint látjuk, úgysem talál másik ilyet, másrészt meg egy idő után az ember elengedi a kockázati felárat. Vagyis, ha látja, hogy a bérlője évekig nem baszta őt át, akkor már valószínű, hogy nem is fogja, amit mondjuk árengedménnyel jutalmaz. Én mondjuk konkrétan ebben hiszek, és nem csak szóban, hanem tettleg.
Úgyhogy most megint új pályát nyitunk az életünkben (jó, tudom, mostanában egy kicsit sok az új pálya, van a gyülekezet az énekkarral meg a lovaglás, és most már a költözés track is idejött), de én itt tovább sajnos nem tudok maradni, meg nem is akarok, mert én meg vagyok sértve.
Remélem, most ezzel el is jött az idő, hogy minden követ megmozgassunk és tényleg elhúzzunk innen a francba, hátrahagyva a saját anyját ordítva lekurvázó szomszédot, a disznószar szagot, meg a "jóvan az úgy, de ha megcsináltatod, olcsó legyen" típusú szarrágást.
És végre lesz egy házunk, ami olyan lesz, amilyennek szeretnénk. Kutya, macska, elkerített kiskert, padlófűtés, világos konyha bazinagy spájzzal, ilyenek.

2015. december 12., szombat

Morbid

Borcsi: - Éppen végrendeletet írok!
Kalib: - O.
Ákos: - Mert az előbb halálosan meghalt.
Kalib: - Értem. És mit hagyományozol rám?
Borcsi: - Hát.. ööö, izé...
Kalib: - Úgy érted, én úgyis előbb fogok meghalni?
Borcsi: - Hát, valahogy úgy.
Kalib: - Végül is igazad van. Akkor kire hagyod a földi javaidat?
Ákos: - Hát rám!
Kalib: - Szerencsés. Na, és hol tartasz a végrendeletedben?
Borcsi: - Már felírtam a lap tetejére, hogy VÉGRENDELET

2015. december 11., péntek

Nem tudom eldönteni, de végül is tökmindegy

Bocsánat, hogy ilyen, másoknak nyilván tökunalmas dologról írok, sőt lelkendezek már megint, de a mai lovaglás az olyan volt, hogy én legszívesebben szittya nomád asszony lennék a honfoglalás előtt közvetlenül 150 évvel.

(tudom, a nők már akkor is keveset lovagoltak és sokat főztek meg gyerekneveltek, de azért még így is többet, mint én most. Bár ha jobban belegondolok, gyanítom, nekik nem voltak ilyen ügyes-bajos dolgaik, amik miatt át kellett ugrani lóháton a szomszéd... ööö... rekettyésbe a pusztán egy kis parmezánért a vacsorához, vagy ilyesmi. Szóval lehet, hogy évekig nem is ültek lovon egyáltalán, úgyhogy inkább ilyen pionir asszony lennék a vadnyugaton, ilyesmi.)

"Ha az aznapi szetted kényelmes, biztos, hogy valamit elrontottál"

A havi ruhakeretem felét tegnap sikerült elköltenem a Zarában, az egészet akartam, de aztán úgy döntöttem, jobb, ha előbb letesztelem egyetlen darabon, hogy lehet-e úgy élni, hogy nem tudok egyedül felöltözni.
Az idei kollekció ruhái ugyanis a hátukon cipzárosok.

Valamint jajmekkoraseggeteresztettem, nyaff.

2015. december 8., kedd

Helyzet

Ja, és a lovasoktatók a lovardában egybehangzóan állítják, hogy őstehetség vagyok. Mondjuk én a dicsérettől tényleg szárnyakat kapok, szóval nekem ilyesmit hazudni is érdemes, sőt. De amikor egymástól függetlenül mind megkérdezik, hogy de tényleg nem lovagoltam azelőtt, de tényleg, és gyerekkoromban sem? Hát akkor olyan, mintha hájjal kenegetnének.
Nem lovagoltam, mert fosok a lovaktól, mondtam már?

Asszonysors

Most nem azért mondom, mert panaszkodom, vagy ilyesmi, de tegnap délután, amikor hazajöttünk a lovaglásból (elhoztam a tesóm gyerekeit is), este hatkor elkezdtem etetni, majd párhuzamosan mosogatni. Aztán szépen, sorban továbbra is jöttek a kérések, hogy most akkor csokis gabonapelyhet kérnek, meg sonkás szendvicset kérnek, de nem olyat, hanem feketeerdeit, de nem feketeerdeit, hanem ami a bablevesben főtt, de nem is azt, hanem inkább parmezános szendvicset, vagyis ezt is, azt is, és akkor szépen este kilenc lett, én meg csak gyártottam sorra a szendvicseket és mosogattam.
Én nem vagyok egy harcos feminista, csak érintőlegesen, meg tudom, hogy vannak ezek a feladatok, amit valakinek meg kell csinálni, hiába nyafogunk miattuk, (a férj rendes, nem várja el, hogy elé tegyem a kaját, megoldja, sőt el is mosogat, de azért nyilván jól esik neki, ha elé teszem, naja, nekem is jól esik, ha elém teszik), szóval pillanatnyilag ott tartok, hogy női esélyegyenlőség ide, egyenjogúság oda, szabad lélek meg amoda, most már kurvára örülnék születésnapomra egy mosogatógépnek*.

Tudom, ez már a vég kezdete, már majdnem olyan, mint amikor az ember az egyháznál keresi a boldogságot, vagy porcelán nippeket vásárol :D.

*amivel tökre nem tudnék mit kezdeni, mert nincs hely beszerelni. Ha valaki tud 38 centi széles mosogatógépet, szóljon.

2015. december 6., vasárnap

Körmöspálcási Advent

Ma pedig fellépett az énekkarunk az adventi rendezvényen,húúú, csak most érzem, hogy mennyire hiányzott ez nekem, a közös éneklés.



Én vagyok a mikulásvirágos kalapos :D

Vasárnap

Kalib: - Hm, akartam az előbb valami értelmes dolgot csinálni... Tudom már! Ki akartam lakkozni a körmöm.

2015. december 4., péntek

Vannak még kisebb bicsaklások a rendszerben

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az én életemben a Mikulás környéke a legintenzívebb időszak mindig. SzMK anyuka vagyok az iskolában és az óvodában is, jelenleg 60 darab mikicsomag összeállításán és leszállításán vagyok túl. (Érted, fejenként ötszáz forintos keretből, minőségi édességből, de legyen benne valami kis maradandó ajándék is, aminek örülnek a gyerekek. Hát innen szép nyerni.)

Részben ennek következtében ma elfelejtettem Ákost elvinni lovagolni. Vagyis nem felejtettem el teljesen, csak négykor kaptam észbe az óvoda kapujában, hogy nézd már, nekünk meg a lovardában kéne lenni most, Mikulásváró ünneplő helyett szaros csizmában, a város másik végében. Hát nem voltunk.

2015. december 1., kedd

Lovas nemzet a miénk

Szóval ha azt gondoltátok volna, hogy a lovon csak ülni kell, az állat meg megy magától, hát az kurvanagy tévedés. Én például fél óra lovaglás után mindig úgy érzem magam, mint fél óra futás után: ha most azonnal nem fekhetek le aludni, itt fogok összeesni.

Viszont most már röhögve fel tudok szállni a nyeregbe (az a titka, hogy lovaglónadrág kell, és nem fari, mert az visszafog), és már kapaszkodás nélkül tudok könnyűügetni.

Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy anyám már évek óta azzal hülyíti a lányunokáit, hogy vesz nekik egy lovat. Azt hiszem, eljött az ideje, hogy elkezdjem én is ütni ezt a vasat. Meglehetős megtakarítást érnénk el ahhoz képest, hogy most hárman lovagolunk a családban, félóránként ezerötszázért. Mondhatni, hamarosan ellovagoljuk egy ló árát.
Széna, szalma nem gond, van (és a lovardában, ahová járunk, van bértartás).

2015. november 24., kedd

Végül is ha a páncélos lovagokat elbírták, nyilván az én seggemet is el fogják.

Voltam ma lovagolni, életemben először. Kedvet kaptam a gyerekektől, konkrétan attól, hogy Borcsi tegnap megjegyezte: "érdekes, semmit sem kell csinálni, mégis mindig izomlázam van utána". Na, hát ez az én sportom, nem kell csinálni semmit, mégis jól megdolgoztatja  a belső combot, szép dereka és feneke lesz tőle az embernek, ezen kívül kint van a friss levegőn, télen is és sötétben is van ok kimenni, emberek közt vagyok, meg van ott egy másik élőlény is, a ló ami ugyan kicsit büdös, és nagyokat fingik meg szarik ami szép és cuki. Meg közel is van a lovarda, kocsival öt perc, nyáron meg kényelmes bringatávolság.

Rögtön az első alkalommal sikerült majdnem önállóan felülnöm (iszonyú magasan van ám a ló háta, nem tudom, próbáltátok-e már olyan magasra felemelni a seggeteket, nehéz), és nem mondom, amikor elindult, eszembe jutott, hogy miért nem lovagoltam én eddig: mert fosok a lovaktól. Aztán, mivel nagyon-nagyon jó a lovasoktató, gyorsan ráéreztem a helyes ritmusra és mozdulatokra, és most három dolgot érzek: eufóriát (még, még), lábszársajgást (ezért kell a csizma vagy a csepsz), illetve kurvanagy fáradtságot, ugyanazt, mint futás után (aludni, aludni). 

Szóval jó ez a lovaglás, tetszik, pénteken délelőtt együtt megyünk Ákossal, úgysem lesz óvoda. Közös hobbink van a gyerekekkel, juhhéj! 

2015. november 15., vasárnap

Óbasszus, ez a szemforgatás!

A Pray for Paris kapcsán eszembe jutott, hogy azért ez most egy olyan országban terjed, ahol az emberek 90 százaléka vasárnaponként is leginkább vásárolni szeretne, de semmiképpen sem imádkozni, vagy Isten parancsa szerint legalább nyugton maradni egy napig. Mondjuk tőlem imádkozzon nyugodtan, aki akar, de akkor aztán tényleg, hajrá!
De az abszolút kedvencem a "nyomj egy lájkot, ha te is együtt érzel az áldozatok családjával". Ezt egyébként egy köztudottan gyakorló katolikus ember fb-ján láttam, habár az illető politikus, ami sok mindent megmagyaráz. Lájkokat gyűjteni magunknak mások tragédiája árán, hát. 

Na jó, ha már itt vagyunk, elmesélem az afféromat Istennel.
Hát az úgy volt, hogy Borcsi ugye egyházi suliba jár, ahol kötelező évente négy alkalommal templomlátogatást igazolni. El is vittem a gyereket párszor a templomba, hát, izzadtam, mint kurva a templomban nem éreztem túl jól magam. Mi ugyebár katolikusok vagyunk, és egy katolikus misét úgy kell elképzelni, hogy a jó nagy templomba már eleve térden meg keresztet hányva kell belépni, meg leülés előtt is térdel-keresztet vet, és még mise közben is jó párszor térdel-keresztet vet, meg van az önostorozás rész, amikor a mellünket kell csapkodni, hogy én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Hát ez nekem nagyon nem jött be, azért annyira sosem voltam geci, nem éreztem arányosnak.

Vallásomat tekintve egyébként agnosztikus vagyok. Azt nem merném konkrétan kijelenteni, hogy nincs isten, mert félek, hogy még a végén nyakon vág egy péklapáttal, az meg kinek kell? De attól még eléggé gyenge lábakon állónak tartom ezt az egészet, meg most milyen alapon higgyek én pont a názáretiben, és nem valamelyik bantu törzs istenében? Mert errefelé ez a szolgáltató szolgáltat? Szóval nekem komoly problémáim vannak ezzel a sztorival, de attól még senkit se fogok szemen köpni, se kiröhögni a vallása, hite, akármije miatt, sőt, örüljön neki, hogy ő tud hinni, azt mondom.

A katolikus liturgiát azt meg pláne sosem éreztem magaménak, szerintem marhára túl van ez spilázva, én meg nem vagyok az a teátrális fajta. Pedig valami furcsa, megmagyarázhatatlan módon igényem, az lett volna a vallásra, olyan romantikus dolog ez nekem, mint a virágos rét mellett biciklizés vagy, mondjuk, a karunkban tartani a kisbabánkat. Kéne.
Szóval ott van Borcsinak ez az iskolai templomba járási kötelezettség, ezt valahogy meg kell oldani még további 9 éven át (Ákost is ide értve), hát innen szép nyerni. Tavaly átpasszoltam anyámnak a feladatot, ő vitte is Borcsit egy ideig lelkesen, csak aztán beíratta katekézisre is, és akkor megszólaltak bennem a vészcsengők. Hát az én angyalarcú kislányom ne legyen katolikus papbácsikkal egy helyiségben, független felnőtt felügyelete nélkül. Én ismerem a statisztikát, tudom, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy papbácsi semmi rosszat ne tegyen vele, mint annak, hogy de. Csakhogy a kis esély is akkora, hogy egyáltalán nem elhanyagolható. Szerintem a szex nélküli élet az egyszerűen természetellenes (és éppen ezért hülyeség, de ez mindegy, hogy én mit gondolok, a lényeg, hogy nem természetes, olyan, mintha holnaptól nem enne, mert megfogadta). Márpedig a természet mindig utat tör magának, ugye. És nálam már itt elrontották a katolikusok, hogy lehet valaki hiteles, aki természetellenes életet él? Ha pedig mégis szexel, akkor meg esküt szeg, hazudik, akkor pláne ne tanítsa a gyerekemet erkölcsre, köszönöm. Amúgy meg az az egyház hülye és szintén hazudik, amelyik ilyet vár a papjaitól, holott tudják, hogy senki se tartja be. Intézményes hazugság, fúúúúj.

Egyébként gyakorlatilag semmiféle kapcsolatot nem sikerült kialakítani a katolikus pappal, mondjuk nem is nagyon igyekeztem, nekem eleve mindenki gyanús, aki a fenti szituációban él, nehéz hozzá közelednem, ezért nem is teszem. Lényeg, hogy zéró kötődésünk volt az egyházhoz érzelmileg.

Viszont a Borcsi osztályfőnöke első-második osztályban pont a körmöspálcási evangélikus lelkész felesége volt, végtelen mázlinkra. Két év alatt volt időnk megismerni őt is, és a férjét, a lelkészt is (egy halk szavú, nyugalmat árasztó, végtelenül tiszta tekintetű, jóképű, fiatal emberről van szó) és arra jutottam, hogy ők viszont hiteles emberek. Jót akarnak és jók akarnak lenni, az emberekhez is így viszonyulnak, mindenkiről a legjobbat feltételezik, és csak adnak, adnak, és adnak. És van négy gyermekük, hasonló korúak, mint a mieink, szintén végtelenül jószívűek és nagyon aranyosak, szóval barátság lett a dologból.

Úgyhogy átjelentkeztünk a gyülekezetükbe, amivel szemben az iskolának sem volt kifogása, ugyanis az a terv, hogy mindenki megtalálja végül a helyét, ahol jól érzi magát, és nem undorodva csinálja végig a templomosdit, mert kötelező. Jó terv, nem? Ha nekem egyházi iskolám lenne, és istent szeretném népszerűsíteni, ugyanezt csinálnám. Bár lehet, hogy annak már nem örült volna a református iskola, ha a református gyülekezetet hagytuk volna ott az evangélikusért. 

Az evangélikus gyülekezetben vasárnaponként van még gyermek istentisztelet is, és a gyerekeket Zoli (a lelkész) tíz perc után elbocsátja, és egy tanítónéni foglalkozik velük, játszanak, beszélgetnek, ilyenek, nem pedig unatkoznak egy órán át, szóval szuper kis csapat alakult ki ott is, Borcsi remekül érzi magát.
A kötelező négy alkalom után egy pillanatra megrökönyödtem, hogy most akkor mi van? Megvan, amiért jöttünk, hogyan tovább? Végül is én még mindig nem hiszek istenben, viszont tök jól érzem magam az istentiszteleteken, énekelünk, Zoli néha gitározik, jó sztorikat mesél, a kedvencem meg amikor a végén megáld, hát én azt nagyon szeretem.

Kiderült, nem is kérdés, hogy mi legyen tovább, mert Borcsinak magától értetődik, hogy most akkor mi vasárnaponként templomba járunk, ez a program. Hát jó, akkor legyen az. Egyébként vannak mindenféle események is, például volt a gyülekezetnek egy ilyen közös ebédelés a szüreti hálaadó istentisztelet után, és kiderült, hogy milyen jó fej emberek járnak oda, meg voltunk párszor koncerten is a templomban, bár az már régebben is a hobbink volt Borcsival, meg találtam a templomnak egy pályázati lehetőséget, amit végül be is adott a presbitérium, szóval mondhatni, oszlopos tagjai lettünk a gyülekezetnek, az adventi kézműves foglalkozás scrapbook szekcióját például én fogom tartani.
Ezen kívül még az ökumenikus énekkarba is elkezdtünk járni, aminek szintén a mi gyülekezeti házunkban vannak a próbái. Én egyébként mindig is szívesen énekeltem kórusban, csak az utóbbi 20 évben nem nagyon volt alkalmam, és most gyülekezeti tagként eléggé magától értetődött, hogy akkor énekkarra is fogok járni, hurrá. Borcsi meg jön velem mindig, mert amikor megunják a próbát, akkor a lelkész gyerekeivel játszanak a parókián. Mikulás napján fel is fogunk lépni a főtéren az adventi gyertyagyújtás után, tök jó lesz. Mondjuk addig még meg kellene tanulnunk a repertoárt, de jól haladok, végül is a saját szólamomat már tudom, és holnap Borcsinak is megtanítom a szopránt, csak előbb én is megtanulom. Egyébként modern istendicséreteket énekelünk, sprituálékat, ilyesmi, elég könnyűek szerintem (a négyszólamosak is), de nagyon jól hangzanak, és van zongora, gitár meg fuvola (van egy fuvolaművészünk és egy zeneszerzőnk is, cool), és sokat röhögünk, meg van nagy összetartás és egymás segítése. 
Istenben továbbra sem hiszek, amit nem verek nagy dobra, de nem is titkolom (az is hobbim, hogy nem hazudok, ha valakinek van bátorsága feltenni egy kérdést, legyen bátorsága meghallgatni a választ is, ennyi), bár senki se kérdezi. Feltételezik, hogy hiszek, nyilván, különben nem lennék ott. Cserében próbálom hasznossá tenni magam, szóval jó ez így, én szeretem. 

2015. november 9., hétfő

Megint egy kis scrapbook-féle

Egy kis cuki apróság, mert idén is lesz karácsony, jó, tudom, még nehéz elképzelni, de értsétek meg, már mindenhol kijött a karácsonyi kollekció, muszáj használni őket :D.

2015. november 5., csütörtök

Mutatja Ákos a rajzát

Ákos: - Anya, ezt neked rajzoltam.
Kalib: - Jaj, de szép, köszönöm... mi ez? Egy békakirály?
Ákos: - Nem.
Kalib: - ...bálna?
Ákos: - Nem. Látod!
Kalib: ???
Ákos: Hát egy sárkánykardhalhorgászhal!
Kalib: - Ja, tényleg!

2015. október 23., péntek

Rrrrr

Történelmi időket élünk, Ákos megtanulta kimondani az r hangot. Kicsit még koncentrálnia kell rá, de már bármelyik szóban, minden hang után/előtt berreg. Cuki. És rögtön elkezdett felnőtté válni, kihullott az első tejfoga is.



Egy évvel ezelőtt már nagyon el voltam keseredve, amiért nem megy az r, mondjuk vicces volt nagyon a beszéde, de hát ugye viccesnek lenni... annak legalább két olvasata van, na.

Egyszer aztán elkezdte nekem kerek szemekkel bizonygatni, hogy ő MaxSteel kajdot kéj. Először is megnéztem a katalógusban az obzsét (egy villogó, műanyag szarról van szó), és rögtön kimondtam az ítéletet: csak a tesemen keresztül ha ki tudod mondani, hogy MaxSteel kardot kérek, akkor megkapod. Hátha ez majd motiválja, de haha, a fiam egy jellem, Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik, ha ára van, nem kell.

Ez egy évvel ezelőtt volt, addig jegeltük a témát, aztán az óvodában odakerült a sor, hogy most már aztán mehet Ákos a logopédushoz. A harmadik órán megvolt az r hang (a logopédia igen hatékony módszer) a negyedik óra után pedig hopp, csodásan pergő r-ekkel közölte Ákos, hogy MaxSteel karrrrrdot kérrrrrr.

Pfff.

Na most ha nekem még egyszer úgy akar valaki eladni bármit, hogy limitált széria, azt pofán fogom vágni. A jelenlegi kereskedelmi gyakorlatban ugyanis MINDEN limitált. A tavalyi Promod kollekciót idén hol tudod megvenni? Sehol. Nos, a MaxSteel kardot sem lehetett már beszerezni itthon, hiába próbálkoztam mindenhol.

Végül találtam az e-bay-en, és még örülhetek, hogy volt egyáltalán. 6700 a termék, 5700 a postaköltség.

Na mindegy, még mindig jobb így, mintha magánúton hordtam volna logopédushoz a gyereket, óránként 3500-ért. És nem szarrágásból, de hát láttam már gyereket, aki ingyen is kimondta az r hangot, na. Hülye-e vagyok?

(most esett le, hogy a motivációs ajándék idő közben átváltozott jutalommá, ezért berzenkedem a dolog ellen amúgy.)


2015. október 20., kedd

Minden jó ha

Szerencsére még mindig működik a blogom, ha valamiért elkezdek itt sírni, végül mindig megkapom, így lett gyerekem, férjem*, meg álommelóm** is, most meg egy farmerom. Most mi van, én a kis dolgoknak is tudok örülni. Főleg, ha farmer, mert az nekem probléma.
Szóval lett fari, ami kényelmes, meg jól áll és szupercukin néz ki benne a seggem (igen, ez egy létező kategória seggre). 
Megmondom, hol vettem. A teszkóban. Nem röhög. Tulajdonképpen lábtörlőért mentem oda, de az nem volt, a farit meg viccből felpróbáltam és tádámm. És ezen kívül még az árán is jót röhögtem. 

*ebben a sorrendben
** bár ebben Isolde is vastagon benne volt, ugye

2015. október 19., hétfő

Végül is mindegy, csak harisnya legyen

Jelenleg az van, hogy a nadrágjaimat vagy kihíztam, vagy lyukas a seggük, vagy lecsúsznak, vagy kivan belőlük a derekam, és én azt utálom, vagy egy felvétel után összepiszkolódnak, vagy... azt hiszem, nincs több nadrágom. Ja, van még egy, ami csípőben szorít, de azt hiszem, ez végül is ugyanaz, mintha kihíztam volna.

Szóval ezek után két lehetőség van: vagy szoknyákat* fogok csak hordani, és akkor szoknyában és túrabakancsban fogom végigbarangolni az őszi szünetben a soproni erdőt és a bécsi Burgot, vagy kénytelen leszek elmenni nadrágot vásárolni. Bár a múltkor is elmentem, majd hazaértem egy szép, új szoknyával.
Meg ma is.

*valójában egyberuhákra kell gondolni
**itt is

2015. október 13., kedd

Nagylány

Jajistenem, jajistenem, Borcsi életében először egyedül jön haza a zeneiskolából, még sosem jött egyedül haza sehonnan (csak anyámtól, de ő három percre lakik innen). Nyilván nem fog eltévedni, meg elrabolni sem fogják út közben, de hát a gyerekem, jajistenem, jajistenem. Úgy érzem magam, mint amikor először adtam be őt a bölcsibe, ez szörnyű.

Viszont milyen kurvajó lesz, amikor már mindenhová egyedül közlekedik.

2015. október 11., vasárnap

Hát így adjon magának az ember lakáshitel-törlesztés cafetériát

Adtam magamnak cafetériát, mert a cégünk olyan tempóban fejlődik, hogy megengedheti magának mert ingyen van és pont jól jön.

Az úgy volt, hogy még februárban bementem az OTP fiókba jelezni, hogy mostantól a lakáshitelem törlesztését a cégem szeretné fizetni cafetériában. Az enyémnél egyszerűbb eset gyakorlatilag nem létezik: én vagyok a cégem, aminek én vagyok az alkalmazottja, a cég számlavezető bankja az OTP, a szóban forgó lakáshitel és a lakossági folyószámlám is az OTP-nél van. Gondolnánk, hogy ezek után kb. 3 papír aláírásával 2 nap alatt fog nyélbe ütődni.

Ez volt februárban, az első havi lakástörlesztést a múlt héten kellett a cégnek átutalnia (október), ennyi volt az átfutási idő. Mintegy fél év, mire az OTP-n belül összefutottak a szálak.

A rendszer a gyakorlatban következőképpen működik: A havi törlesztőrészletet az OTP a szokásos napon, hó elején levonja tőlem, Pé Kalib lakossági folyószámlájáról. A levont összegről tájékoztatom a könyvelőt. A könyvelő ezt az összeget lejelenti az OTP-nek. Most mi van, miért kellene tudnia az OTP-nek, hogy mennyit vont le két napja? Elfelejtette, na. És akkor az OTP erről az összegről küld egy számlát az én cégemnek. A cégem kiegyenlíti a számlát - vagyis másodszor is kifizeti a lakástörlesztést, majd ez után 5 nappal az OTP visszautalja a hó elején levont pénzt nekem, Pé Kalibnak.
Érthető voltam?

Hát igen, van még ott egy ilyen eljárási költség is, amit szintén kiszámláz az OTP a cégnek, nem nagy összeg, csak ezer forint, bár erről az elején nem volt szó, és 5 év alatt lesz az majd olyan 60 ezer is összesen. És hát igen, jól látod, minden hónapban kétszer kell befizetni a lakástörlesztést, hogy az egyiket, miután 16 napig dekkoltatta az OTP a számláján, visszautalja.

Ezeket a részleteket mintha elfelejtették volna közölni az elején. Bár ne csodálkozzunk, az ügyintéző gyakorlatilag semennyire nem volt képben, nem hogy az eljárás menetéről.
Na mindegy, szóval ezt csak azért írtam meg, hogy ha szeretnétek adni magatoknak lakáshitel törlesztés cafetériát, (OTP ADLAK a neve), akkor azért gondoljátok meg kétszer is. Hogy ez belefér-e, és tényleg megéri-e. Hát így már nem egészen biztos.

A telefonommal kapcsolatban

Na azzal meg az van, hogy nyolc darab személyes ügyintézéssel, melyből 3 a Telenor, 5 pedig a T-mobile ügyfélszolgálatán történt, sikerült elhordoznom* a számomat innen oda. Igen, a számhordozást elintézni egy program, nekem 3 délelőttöm ment rá, így nagyjából másfél hét alatt össze is jött. Nyugodtan mondhatom, hogy az ügyintézők balfaszsága miatt volt ilyen hosszadalmas, nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor rontották el az adataimat. És nem azok, akiket ott akartam hagyni, szándékos kitolásból, hanem azok, akik alig várták, hogy végre nekik fizessem a telefonszámlát.

Na mindegy, szóval vettem új telefont is, aminek van ilyen egyszerű módja, meg bonyolult módja is. Marhára örültem, hogy van rajta elemlámpa meg nagyító alkalmazás is, csak hát sajnos ezek egyszer csak eltűntek. Azt hittem, hogy addig selejteztem kifelé az alkalmazásokat, míg kitöröltem mind a kettőt (mert nekem ugye az az első, hogy legyalulom a fociarénát meg mifrancokat, amik iránt semmiképpen sem érdeklődöm, vagy azt sem tudom, mi az. Bámulatosan sok helyet tudok így megtakarítani, úgy értem, négyzetcentiben, mert így két oldalra is ráférnek az alkalmazásaim mondjuk 5 helyett.) De aztán kiderült, hogy nem is én töröltem le az elemlámpát meg a nagyítót, hanem azok csak az egyszerű üzemmódban léteznek. Amit ezen túl nevezhetünk nyugodtan dédike üzemmódnak, mert az oké, hogy dédikéknek nincs szüksége a "Futótárs" nevű alkalmazásra, se a youtube-ra, úgyse látják akkorában, a fiataloknak viszont elemlámpára és nagyítóra nincs szükségük nyilván, mert ők meg mindent látnak, sötétben is.

*hát igen, én ilyen tudatos fogyasztó vagyok, hogy ha megsértődök egy szolgáltatóra, akkor lelépek tőle. Mert az úgy volt, hogy nyáron kaptam egy sms-t a Telenortól, hogy mostantól 500 Ft-tal drágább lesz a szolgáltatás mert az összes pénzüket kinyomták osztalékba, és valahonnan pótolni kell mert túl nagy teher nekik a telekomadó. De mivel egyoldalúan nem emelhetnek díjat, ők úgy veszik, hogy hallgatás=beleegyezés, és akkor rögtön megvan a kétoldalúság. De szólhatok is amúgy, ha nem akarom, csak nem fogják felvenni a telefont, a sort az ügyfélszolgálaton meg úgyse lesz türelmed kiállni havi 500 forintért, hehehe, nyertünk. És én ezen berágtam, mert én akkor mindig ideges leszek, ha valamit le akarnak nyomni a torkomon és úgy intézik, hogy ne legyen választásom. Megjegyzem, ezért utálom a jelenlegi iskolarendszert meg még egy csomó mindent, mert kötelező, bazmeg, nem örömből vagy belátásból kell csinálni, hanem mert különben lecsuknak.


2015. október 8., csütörtök

A mediterrán diétával kapcsolatban

Eltartott egy ideig, amíg rájöttem*, hogy mediterrán diéta alatt nem kifejezetten a prosciutto crudo-s olasz, sem pedig a chorizo kolbászos spanyol ételekre kell gondolni, helyette sokkal inkább a halas-csirkés-bárányos arab-zsidó konyhára.

Mondjuk fogyókúrásnak nem mondanám a diéta keretében, éjjel tízkor elfogyasztott két marék mogyorót.

*magamtól

2015. október 7., szerda

Árpi bácsi

Árpi bácsival találkoztam ám személyesen is egyszer. Orbán Viktoréknál.
Az a nap is jól kezdődött. 2000-ben járunk, hasvillantós topban zötykölődtem a 17-es villamoson munkahelyem, a (még liberális) Magyar Hírlap felé úgy fél tíz tájban, amikor felhívott a szerkesztőm, hogy jó lenne, ha útba ejteném a zsidó gimnáziumot, mert van ott valami konferencia. Atyaég, az én hasam meg kivan. Nem baj, volt nálam kis dzseki, a gimnáziumban meg volt klíma. Meg fémdetektoros beengedőkapu is, egy gimnáziumban, ez az emlék egy életre belém égett.

Késésben voltam, még haza akartam menni átöltözni, mielőtt odamegyek az Orbán Viktorék partijára. Öt percem volt elkészülni, mielőtt megérkezett a taxi, ami odaszállított a Béla király útjára, majd kitett a kapuban. Na most a Béla király útján a Viktor rezidencia az nem egy utcafrontos, két ablakos kockaház, hanem ilyen udvarház, vagy hogy hívják az ilyet, valami park közepén állt az épület, én meg nem ismertem a járást, a kapuban palotaőrök, vagy mik azok az egyenruhások. Na, szóval álltam ott hülyén, mint a kisvakond, amikor először lát csőszegecset, de azért azt sejtettem, hogy abból semmi jó nem sülne ki, ha magassarkúban nekivágnék, még a végén eltévedek és éjszakázhatok a százholdas pagonyban, vagy mi. Be voltam szarva, nekem mindenképpen oda kell érnem, tudósítanom kell.

És akkor kifundáltam, hogy mivel parti van, úgyis jönnek majd emberek autóval, amit beengednek, mert le van adva a rendszám, nem úgy, mint az én taximé, én meg majd az egyikbe bekéredzkedek, bevitetem magam mintegy. A palotaőrök is bólogattak, hogy jó ötlet. Be is kopogtam az egyik autónak a lesötétített ablakán, ami lehúzódott, és egy kedves arcú ember nézett ki rajta, megkérdeztem, beülhetek-e. Az ember hátra nézett, majd jóindulatóan beinvitált. Akkor azért már sejtettem, hogy ez a kedves ember a sofőr lesz, na nem fokozom a feszültséget, a Friderikusz kocsijába ültem be, a Sándor meg mögöttem, kezében akkora virágcsokorral, hogy alig látszott ki mögüle a feje. Hozta az Anikó asszonynak.

Megérkeztünk, én kedvesen megköszöntem a fuvart, ő lepattintott, én úgy tettem, mintha nézelődnék, de különben nem igazán értettem, hogy mit keresek itt, és könyörgöm, mit keres a teraszon az Aranycsapat összes, még életben lévő tagja? Ez amúgy a Lévai Anikónak, meg a Gyermekmentő Szolgálatnak volt valami eseménye, a Viktor csak a férj volt ott. Az első miniszterelnökségét töltő Viktor meg a terasz sarkában elhelyezett asztalnál nevetgélt a kövér exfocista barátaival. Bocsánat, én leszarom a focit, jó, biztos, hogy vannak, akik ügyesen csinálják, de azért kezeljük már a helyén, labdát pöckölni pénzért, hát, nem egy rákkutatás, na. A Viktor meg fel nem állt volna, de még csak rá se nézett a vendégekre.

Szóval én akkor már nagyon feszült voltam, nem sikerült olyan jól a napom, ugye. Rágyújtottam. Akkor még szabad volt dohányozni a kocsmákban, a buszmegállókban, az Orbán Viktor teraszán meg a Mári néni kredencében is. Aztán hoztak a fehér kesztyűs pincérek vörösbort (előtte volt szörbet, ami nem ízlett), a bor viszont nagyon jól esett az ijedségre. Ott álltam, kissé szerencsétlenül, egyik kezemben a cigivel, másikban a borospohárral, és akkor egyszer csak előttem állt Árpi bácsi. Göncz Árpád, a körtársasági elnök. Mert ő olyan ember volt, hogy mindig mindenkit üdvözölt, mindenkinek bemutatkozott. Ránézett a foglalt kezeimre, elvigyorodott, és azt mondta: "igaza van, maga még fiatal, igyon, dohányozzon".
Ha ez egy film lett volna, alighanem a hátam mögé dobom a borospoharamat, úgy adom a kezemet Árpi bácsinak, így viszont csak átcsúsztattam a cigit a jobb kezemből a pohár mellé, a balba.
Hát így fogtam én kezet 2000-ben Göncz Árpáddal. Nem egy hőstörténet, de legalább van sajátom.
Nyugodjék békében.

















(Mellékszál az ügyben: az akkori szerkesztőm ma a főszerkesztőm. Akkor annyit tett hozzá az ügyhöz, amikor elmeséltem neki, milyen kis ügyes voltam aznap: protokollból ötös.)

2015. október 2., péntek

Még jó, hogy csak én olvasom az övét, és nem kölcsönös

Olvasom ennek a nőnek a blogját, érdekes nagyon és jó ritmusa van, vicces.
Mindazonáltal vagy kurvára elrontott valamit, hogy ilyenek a gyerekei, vagy, és amibe bele se merek gondolni, a kamasz gyerekek mind ilyenek, és akkor egyrészt bocs. Másrészt viszont, ha odaérünk, itt vér fog folyni, az tuti.
Habár, ha jobban belegondolok, senki sem tökéletes, lehet, hogy Ákos például nem tudná megmondani a nevemet, de szerintem ő a sajátját se jegyezte meg, a nevekkel pont hadilábon áll, na.

2015. szeptember 26., szombat

Összeállt az éves program, szerintem még javítunk rajta

Amikor próbáltam időpontot szerezni a lovagláshoz a gyerekeknek, olyat, 1.) ami állandó, vagyis nem kell minden alkalommal újra egyeztetni, 2.) ahová mind a ketten beférnek, és 3.) amit be tudunk illeszteni a táncrendünkbe, hát akkor ott volt a tesóm is, és mindig bólogatott helyettem a kettő-három óra körüli időpontokra, mert szerinte azok tök tutik. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy neszóljonmárbele én olyankor vagyok a legtermékenyebb, akkor tudok a legjobban dolgozni, én akkor nem fogom elhozni a gyerekeket, mert nem érek rá egész nap gyereket nevelni Borcsinak meg különben is egész napos iskola van négyig.

Ehhez képest a táncrendünk a következőképpen állt össze:

Hétfőn 3-kor Ákosnak logopédus majd 5-kor mindkettejüknek lovaglás
Kedden Borcsinak 5-kor zeneiskola, ugyanebben az időpontban Ákosnak valószínűleg iskola előkészítő foglalkozások, majd megoldom valahogy, hogy mindketten odaérjenek, osztódok, vagy mi.
Szerdán 3-kor Ákosnak logopédia, 4-kor Borcsinak lovaglás, 5-kor Ákosnak zeneovi
Csütörtökön nincs semmi
Pénteken viszont 2-re megyek Borcsiért a suliba, és fél háromra viszem hegedűórára.
Fél hétre meg én megyek énekkarra, de szerencsére az már nem iskola- és munkaidőben van.

Szerintem jól sikerült, egy logisztikai zseni vagyok.

2015. szeptember 25., péntek

Jóléti baszkolódás, nem érdekes

Végezhetnének már a nádarató munkások a  nádaratással a patak parton, ahová futni járok, mert marhára kínos. Nem az, hogy vörös fejjel, a seggemre tapadó cicanadrágban vonszolom el magam előttük, fújtatva, mint egy gőzgép. Hanem hogy nekem jódolgomban futni kell mennem, hogy ne növesszek akkora valagat, mint egy parabolaantenna, miközben ők nap mint nap kaszálni kénytelenek, hogy egyáltalán legyen mit enniük. 
És nekem ne mondja senki, hogy ők tehetnek róla, miért nem tanultak. Mert ebben az országban az határozza meg, hogy futsz-e, vagy kaszálsz, hogy hova volt szíves lerakni az a nyomorult gólya.

2015. szeptember 24., csütörtök

Valószínűleg mégis a természet gyermeke vagyok, vagy valami

A mai napban két szuper dolog volt, az egyik, hogy voltam futni, és már nem volt olyan szánalmas az egész, mint legutóbb. De nem ez a lényeg, hanem, hogy baszki, gondolnátok-e, a futáshoz egyáltalán nem kell telefon. Zenét hallgatni úgysem szoktam közben, mert akkor nem hallom a madarakat a patak parton, a távolságot tudom, mert mindig ugyanazon az útvonalon megyek, az meg kurvamindegy, hogy mennyi idő alatt futom le, egyszer úgyis hazaérek, ha jó irányba megyek. Ez milyen szabad érzés már!

A másik meg az, hogy magot hozott a vinca, úgyhogy jövőre elvetem és lesz nekem saját vinca ültetvényem.
A vinca az egy virág.
Amúgy meg már egészen király génbankom van itthon, egy pöttyös papírzacskóban.

2015. szeptember 22., kedd

Sosem késő

Azt hiszem, az anyaságnak egy nagyon fontos mérföldkövét sikerült elérnem. Már nem röhögöm el magam azonnal, ha komolyan akarok beszélni a gyerekekkel.

2015. szeptember 20., vasárnap

Mostanában ez van nálunk

Amikor este nyolckor derül ki, hogy még nincs kész a matekházi.


Konkrétan innen loptam, és roppant találó. Vannak itt még más gyöngyszemek is ám, kattintsatok!


2015. szeptember 14., hétfő

"Vegyél fel szép ruhát, rajtam ing lesz és nyakkendő"

Ákosnak délután ötkor randija lesz egy nála három évvel idősebb lánnyal. Tegnap ismerkedtek meg, és már elcsattant az első puszi is. Az árokparton beszélgettek kettesben, Ákos elmesélt róla részleteket is, de én meg diszkrét vagyok viszont vinnyogva röhögtem, annyira cuki. Aztán este tollba mondta nekem az első randira hívó/szerelmes levelét, szintén, amit ma Borcsi kézbesített az iskolában.
Jobban izgulok, mintha én mennék randira. A szülők ugyanis kicsit furcsák, itt laknak két házzal arrébb, de anyuka valamiért sosem hajlandó köszönni. Visszaköszönni sem. Mi lesz ebből, ha bekopogtat a hatéves, ovis fiam ingben, nyakkendőben, és közli, hogy jött udvarolni? Jajistenem, jajistenem.

2015. szeptember 11., péntek

Fejben dől el minden

Ja, és még azt akartam mondani, hogy tulajdonképpen nekem semmi bajom ezzel a nyálkás, gusztustalan időjárással, ami beköszöntött nem rég. Hanem helyette Hollandiát játszom, bringával megyek a postára, meg ilyenek, természetesen a megfelelő öltözékben, kesztyű, meg minden.

Már csak Borcsinak kéne szerezni egy csinos, ámde vízhatlan és szellőző átmeneti kabátot. Ha tud valaki ilyet, szóljon.

Amikor az oroszlán típusú kényelmem és a sváb vérem összecsap a fejem fölött

Az a baj, hogy visszajöttek a divatba a tíz évvel ezelőtti, enyhén trapéz szárú marketingeslány nadrágjaim. Pont egy nappal az után, hogy megbékéltem a gondolattal: kihajigálom az összes lánykori ruhámat, mert minek azokat tartogatni már.

Csakhogy tíz évvel ezelőtt tíz évvel fiatalabb, és tíz kilóval könnyebb voltam, hm. Na most vagy visszafogyok 58 kilóra, vagy kénytelen leszek új trapéz szárú nadrágokat venni.

Mi legyen, mi legyen?

2015. szeptember 10., csütörtök

Az élet további nagy kérdései

Vettem a teszkóban 7 pár zoknit összecsomagolva az Ákosnak. Az van ráírva, hogy "pamutban gazdag". Ez vajon mit jelenthet?

Mondjuk ez még mindig jobb, mint a csokibonbon öntőforma, aminek viszont az volt  a termékmegjelölése, hogy: Szilikon penész. Megnéztem nagyítóval is, mert nem hittem a szememnek, az volt. Biztos elírták, vagy valami.

A rohanó időkkel kapcsolatban

Az érdekelne egyébként, de nagyon, hogy azok a pdf file felhasználók, akik mondjuk nem öregek, mint az országút, honnak a picsából tudják, hogy a floppy ikonra kattintva tudják elmenteni a dokumentumot. Egyáltalán mit gondolhat egy jelenlegi húszéves, mi lehet az az ikon?

2015. szeptember 8., kedd

A beszélgetés, ami tökéletesen leírja a mostani életemet

Összetalálkoztunk a tesómmal az egyik ruhaüzletben, válogatunk.

Én: - Hú, jó ez a blézer. Nem veszed meg?
Ő: - Á, nem jó rám. Vedd meg te!
Én: - Oké, szuper. Vagy... nem is. Hová vegyem fel? Nem is járok emberek közé, pláne nem blézerben.
Ő: - Hát, majd felveszed szülői értekezletre.

2015. szeptember 5., szombat

Khm...

Én: - Ákos, hogy szarhat valaki, aki nem is eszik semmit, ilyen hatalmasat?
Ákos: - Úúúgy..., hogy kevés tej, sok müzli.

😁😁😁😁😁😁😁

Én: - Borcsi, nem tudod, hol van Ákos?
Borcsi: - A vécén. Énekórát tart a kis kakikáinak.

2015. augusztus 31., hétfő

Ami a nyáron történt

Csak hogy emlékezzünk rá később, hogy mi volt a nyáron.

A gyerekek leszoktak az édességtömésről, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor vettem nekik direktben süti-csokit. Na jó, az ilyen cukrozott gabonapelyheket nem számolom, mert akkor idevehetném nyugodtan a ketchupot is, meg a virslit, mert azokban is van cukor, nyilván. Meg házi lekvárt is kaptak mindig a palacsintájukba, meg főztem mákos gubát is, meg ilyesmi, de a bolti sütiknek, amikből azelőtt ipari mennyiséget fogyasztottak vége lett. Mondjuk a súlyuk egy dekát sem változott, mind a kettő izmos kis kukac.

Aztán pedig leállítottam őket a mindenféle tévékről és kijelzőkről, kicsit szüttyögnek még néha miatta, de sokkal nyugisabb azóta az élet, hogy nem veszekednek a távirányítón, a tablet időn meg a csatornán.

És ezen kívül Borcsi már teljesen egyedül mos hajat, pedig derékig ér neki. Na jó, Ákos is, de neki csak egy centis.

Ja, és úszni is megtanultak, nem szabályosan, de elboldogulnak a mélyvízben.

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, tök sokat változtak, Borcsi egyre szemtelenebb, de még le tudom állítani, csak próbálkozik, Ákos meg ugyanolyan kis koboldba oltott kölyökkutya, mint volt, mindenhová bedugja az orrát, mindent megvizsgál, aztán mindenhol csinál valami galibát. De szerintem kifejezetten ügyesen tudom már kezelni őket. Ideje volt, na.

Én meg... hát, eltettem 20 kiló lecsót. Ez az új skill idén nyáron.

Amúgy meg tök szép nyarunk volt, erre mondják, hogy élményekben gazdag. Csak Etáék hiányoztak nagyon. (Minden oké velük, sőt, csak nem találkoztunk idén, mert mi mindig másfelé jártunk, ők meg dolgoznak ezerrel, meg kiállítanak és készül az új kollekció).

2015. augusztus 27., csütörtök

És a folytatásban

Aztán volt nálunk NőiCsizma a négy kislánnyal, hát hűha. Meglehetős ovi hangulat uralkodott végig, minden szobában gyerek volt, akármerre mentünk. Az etetéseket meg úgy oldottuk meg (apák persze megint sehol, de ezt nem szemrehányásként mondom, csak úgy, tényként), hogy az Edit volt a front office, aki effektíve etetett, én meg a back office-ben, a konyhában készítettem a kancsó teákat, kakaókat, satöbbiket, mint egy dadusnéni.

Aztán harmadnap elmentünk Egerbe, mármint azt már négyesben, és az is kurvajó volt. A Minaret tövében laktunk, mármint nem hálózsákban, hanem a Minaret Hotelben, a tetőtéri gerendák között :D. A szálloda király, a kaja sajnos unalmas volt, a masszázson meg, ami benne volt a csomagban, azóta is röhögünk, kb. együtt emlegetjük a soproni Randevú kávézóval, ahol emlékezetesen broáf kávét mérnek. Gyakorlatilag nem volt benne erő semmi,  mármint a masszázsban, a kávé az szétmarta a gyomrunkat, csak molyolt valamit a nő a hátunkon. Na de mindegy.
Ittunk finom kávét ilyen török sátorban, mezítláb, rézasztal mellett párnán ülve, meg megnéztük az Egri várat, ami elég jó, bár emlékezetesnek éppen nem mondanám. Másnap meg voltunk Aggteleken, szerintem az viszont állati menő hely, mármint a cseppkőbarlang, és az is menő, hogy a gyerekek már ilyen kis korukban látták. Ha mentek, öltözzetek fel ti is, mert csak 10 fok van, de mi fel voltunk készülve. A vezetőnk is jó volt, vicces, összeszedett, informatív, profi.
Volt még a csomagunkban játszóház is, ami elég lepattant volt, meg városnéző kisvonatozás, amit nem tudtunk beiktatni a táncrendünkbe, fájdalom.
Voltunk viszont a törökfürdőben, ami szintén egy jópofa program, bár kissé sajnáltam a gyerekeket, hogy nem hancúrozhattak kedvükre. Én viszont remekül punnyadtam a meleg vízben.
Hamam után Nyamnyam volt, ez a neve az új, kedvenc egri cukrászdánknak, tényleg :D. Aztán még találkoztunk a Pé kolléganőjével és családjával, ők egriek és cukik. Meg elmentünk még a Szalajka-völgybe is, ahol kisvasutaztunk, meg felmásztunk az ősember barlanghoz, és láttuk a Fátyol-vízesést, ami még mindig szép, én utoljára 17 évesen voltam errefelé.
Eger is sokat szépült, állati jó formában van, az egész belvárosa új, és jó nagy élet van benne, meg az üzletek is jók, kaptam is szülinapomra egy fehér, virágos ridikült, hű. Amúgy majdnem csak három napra mentünk, de még időben rájöttem, hogy ennyi idő alatt nem végzünk, nem tudunk mindent megnézni, amit szeretnék, úgyhogy gyorsan ráfoglaltam még egy napot, szerencsére.
Aztán átléptünk Mezőkövesdre, ami már a szállodateszteléses bizniszemnek a része volt, és az a helyzet, hogy marhajó szállodát sikerült tesztelni. Ha Matyóföldön jártok, lakjatok ti is a Nefelejcs Hotelben, mi esténként kályhával felfűtött, meleg vizes dézsafürdőben áztunk, időnként meg a jacuzziban csapattuk, meg buli is volt, vizes fürdőruhában táncikáltunk az udvaron, máskor meg a csillagokat néztük a dézsa vízből. Szóval ez egy jó hely, új és kulturált, minden van és minden működik is, meg még jól is néz ki. És még az étel is teljesen rendben volt, sőt, a nyavalyás fényevő Ákos kérésére, mivel a 10 méter hosszú svédasztalon semmit sem talált, amit megreggelizne, külön neki készítettek tejbegrízt is.
Megnéztük a szép nádfedeles házakat, voltunk a fazekas-házban, találkoztunk Agneta apukájával, aki matyó bútorfestő, hűha, Borcsi pedig szájtátva hallgatta a Kis Jankó Bori emlékházban az előadást "Bori néni" életéről, és végre nekem is meglett, amire mindig is kíváncsi voltam, hogy ki lehetett az a Bori néni, akinek a sztorija mindig eszembe jut, amikor vizes kézzel kapcsolom fel a villanyt, mert őt úgy csapta agyon az áram. Érdekes. Mármint hogy így tudom meg, totál véletlenül, hogy kire gondoltam mindig, mert én a sztorinak csak ezt a részét tudtam, se füle, se farka nem volt. Eddig.
Aztán hazajöttünk, és most, hogy két napja megállás nélkül mosok, már csak a szennyesláda van tele szennyessel, a fürdőszoba már szerencsésen nem, és most már dolgozni is próbálok, hát innen szép nyerni, három hét szabadság és lazulás után hirtelen felvenni a tempót (mert nagyon-nagyon kell mindenkinek a cikk), plusz a gyerekek, akiket letiltottam minden monitorról, úgyhogy azóta engem nyaggatnak, hogy szórakoztassam őket.
Hát, ha már nem nyaralunk, jöjjön az a szeptember.

2015. augusztus 16., vasárnap

A balatoni nyárral kapcsolatban

Egyébként pedig csodálatos hetet töltöttünk LD-ék balatoni nyaralójában, úgy, mint tíz évvel ezelőtt szoktuk, még lány korunkban, csak azóta született összesen öt gyerekünk, akik koruknál fogva szintén velünk voltak most. Ruhát azt egyáltalán nem használtunk, két fürdőruhát váltogattunk egész héten, volt mindenkinek egy száraz és egy vizes. A mesterfokot Boróka hozta, aki a maga 120 centijével, vagány kiszőkült frizurájával egy szál bugyikában, mezítláb söpört le mindennap a nagyjából 700 méterre lévő Balatonhoz, majd a másik 120 centissel, a nála egyébként 2 évvel fiatalabb Ákossal szerelembe esve egész nap a parton bóklásztak és rákot meg egyéb jószágokat kutattak, vagy a stég alatt építették az új otthonukat.
És volt még őrületesen cuki, dundibundi, egész nap vigyorgó baba is, aki a szemünk láttára kezdett el járni. Értelemszerűen az LD-éké.
Egész nap a kertben voltunk, vagy a Balatonban, mondjuk 37 fok volt, úgyhogy ez nem olyan nagy csoda. Igazából semmi sem történt, csak lazultunk egész héten, meg ittunk sok rozéfröccsöt, meg beszélgettünk nagyokat, a gyerekek játszottak, és tök jó volt.
Ja, az apák nem voltak ott, ők dolgoztak.

Azt tudtátok, hogy az én szülinapomon még a csillagok is lehullanak az égről? Most is hullottak, direkt kifeküdtünk megnézni. Negyven éves lettem, hö. És kaptam egy nercbundát.

Kicsi, zárt körmöspálcási közösségünk menekültellenességéről pedig annyit

hogy a minap beköltözött a szomszédunkba egy kínai család, azóta a környéken csodálatos kínai nyenyere muzsika árad, különleges és szokatlan elegyet alkotva a másik szomszédból áradó lószaggal. És ez szerintem vicces :D

2015. augusztus 7., péntek

Minden oké amúgy

Amúgy jól vagyok, megvagyok, csak én szeretem a dolgos hétköznapokat, amikor csönd van és egyedüllét van időm gondolkodni dolgokon, na azokból lesz itt poszt. De most nem tudok, mert amint felém settenkedik egy gondolat, azonnal ott terem valamelyik gyerekem, a gondolat meg pánik fejjel elrohan előlük. Én megértem őket. Mármint a gondolatokat.
És még ráadásul a következő három hetek munkáját most kellett gyorsan megcsinálnom, mert ha jól látom, az augusztus hátralévő részében én már nem nagyon érek majd rá dolgozni. Statisztikailag megvan a darabszám, csak hát annak az volt az ára, hogy néha napi három cikket írtam, ne kérdezzétek, magam sem értem, hogyan, lényeg, hogy ide írni már nemigen volt ööö... mit. Meg mikor.
Amúgy tök jó dolgok történnek, és már csak három hét van hátra a nyári szünetből (juhhéj), de az tömény jókedv és kaland lesz, hát az is juhhéj.
Ja, és még levendulaszörpöt is csináltam. Finom lett. Csináljatok ti is levendulaszörpöt, ha akartok.

2015. július 29., szerda

Slow food

Na, hát a bolognai spagetti ma úgy kezdődött, hogy leszedtem a paradicsomot, és főztem belőle paradicsomlevet.
Jó, tudom, gyenge próbálkozás. Az lenne az igazi, hogy a disznót is most vágnám le hozzá.

2015. július 6., hétfő

Erre találták ki a "kellemeset a hasznossal" szófordulatot

Voltunk 10 napot a Balatonnál, ez ilyen szállodatesztelés volt (szar meló, de ezt is el kell végeznie valakinek). Végigjártunk négy szállodát, a végére még a nap is kisütött. Mondjuk mi anélkül is megvoltunk, de így még jobb volt. Ha gyereketek van, menjetek Kehidakustányba a Family Resort-ba, az tényleg jó, mert van benti medence is, amiben egész nap elvannak a kölkek, és még úszni is megtanultak, és tényleg senkit se zavar, ha nyígnak, mert mindenkié nyíg, ha baja van, amúgy meg cukik voltak nagyon.
Ha meg le tudjátok passzolni a gyereket, akkor menjetek Hévízre a Majerik Hotelbe, ami tiszta békebeli vasúti hangulat, pihentettük a gyerekzsibongástól megfáradt idegeinket. Mondjuk addigra már elegünk is volt mind a négyünknek a nyaralásból, mentünk volna haza, hogy aztán másnap megint felkerekedjünk és elhúzzunk scrapbook táborba Tarjánba, de azt már tényleg gyerek nélkül. Röhög, alkot, eszik, ez volt a program.
Mondjuk két hét alatt a hatodik ágyat már egy kicsit sokalltam, meg a tizennegyedik tojásrántottát reggelire, de lehet, hogy nem kéne panaszkodnom inkább.

Sajnos most nem igazán tudok hosszas élménybeszámolót adni, mert a scraptáborban elkészítettem róla az albumot, amiben mindent leírtam, úgyhogy sajnos már nem feszít a közölhetnék (ami baj, mert a hévízi cikket még nem írtam meg, ugye ez a meló lényege, üdül, megír). Na, de majd megoldom.

2015. június 7., vasárnap

A nyertes pályamű

Hát, Borcsi végül csak megnyerte ezt a triplán szopó országos versenyt, országost, érted!


A feladat egyébként az volt, hogy rajzolja le azt a szituációt, amikor Ábrahám megérkezik Egyiptomba a feleségével, de valamiért behazudja, hogy a nő nem is a felesége, mire a fáraó (öcsém, tiszta népmesei, hát nyilván ott a fáraó testközelben, mint a király meg a lánya, holott rendes halandó soha a büdös életben nem láthatott közelről még egy ételkóstolót sem, ez meg itt még el is veszi a nejét, na mindegy), szóval a fáraó elveszi az Ábrahám feleségét, mert azt hiszi, hogy a lánya, és ad érte jószágot meg szolgát. 

Megvannak az egyiptomi hieroglifák, a magaslat, ahogy a kék hajú csaj megközelíti a fáraót, a háttérben a piramisok, és kedvencem, a teve púpjain a szőrök? Na, ezért a kifejező, mindent elmondó ábrázolásért lett első a versenyen a Borcsi. 

Az osztályfőnökkel egyébként azon röhögcséltünk, hogy sokan, az ország minden tájáról megérkeztek a gyerekek festékfújókkal meg egy fél kreatív bolt árukészletével, Borcsi meg a hóna alá csapott tolltartójával, hogy majd ő színes ceruzával lerajzolja, amit kell, és tessék :D. 

Mondjuk attól eltekintve, hogy nagyon büszke vagyok rá, azért csak meg kell, hogy jegyezzem, hogy először is fel vagyok háborodva, hogy nevezési díj volt egy iskolai versenyen. Aztán meg azon is fel vagyok háborodva, hogy a döntő napján be kellett fizetni megint pénzt, hogy a versenyzők kapjanak ebédet. De főleg azon vagyok felháborodva, hogy az első díj egy mappa volt és egy csomag színes ceruza. Egy országos verseny döntőjén, ahol nevezési díjat szedtek, és ahol 3 fordulóban kellett alkotni és A3-as méretű pályaműveket postázni, oldd meg. Erre a fődíjként kapja meg, amivel én eleve útnak indítottam a döntőre, hogy legyen mivel alkotnia. És ezt egy egyházi iskola szervezte. Hát, menjenek már a picsába el. 

Mondjuk ezt a gyereknek nem mondjuk, hanem dicsérjük nagyon az ügyességéért meg a tehetségéért. Nem tudom, hogy honnan van ez neki, most már egészen bizonyos, hogy vizuálisan túlszárnyalt engem. 


2015. június 5., péntek

2015. június 4., csütörtök

Mindig ez a lazaság már!

Reggeli készülődés közben a Pé a szeme sarkából rám sandított, és mondta, hogy jó lenne, ha én is felöltöznék már végre, és indulnánk.
Mondtam neki, hogy én már fel vagyok öltözve.
Most tehetek én róla, hogy a pizsamáim pont úgy néznek ki, mint a nyári nadrágok meg a pólók?

Amúgy nyaranta, úgy 30 fok felett tényleg hajlamos vagyok lelazulni, bár amióta egyáltalán nem járok be sehova, és elmarad a sminkelés, sokkal vállalhatóbb a reggeli fejem. Kitaláltam ugyanis a szempillaspirál+szájfény kombót, mint napi smink, és ezt már reggel is képes vagyok magamra kenni.

Hát így.

2015. június 1., hétfő

A gyerekek néha tényleg nagyon kis oktalan jószágok

Mondom Ákosnak, szaladjon, hozzon két dobókockát, hogy gyakoroljuk a pöttyökkel az összeadást.
Ezeket találta, szerinte megteszik:



Hát nem tom. Lehet, hogy még nem érett meg a helyzet az összeadásra :D. 

2015. május 21., csütörtök

Mert érzékeny vagyok vizuálisan

És még az is egy nagyon fontos fejlemény (bár nyugodtan hívhatjuk egy helyben toporgásnak), hogy idén sem fogok nyári ruhát vásárolni a Promodban.
Így a kollekciót elnézve engem komolyan érdekel, hogy hol fogják megtalálni azt a pár százezer tökéletes lábú nőt, aki ezeket viselni fogja. Mert a legtöbb nő lábán szerintem egyáltalán nincs mit mutogatni térdtől fölfelé, fájdalom.
Vagy ójaj, ronda lábú nők fogják felvenni ezeket az egyébként is ronda ruhákat? Jesszusom!
És még az is lehet, hogy egyáltalán nem fognak a nők ezen a nyáron (sem) ruhákat hordani, hanem valami mást vesznek fel, ó borzalom, csak nehogy a shortra essen a választás, ó, add, hogy ne!

Műélvez (és anyák napja)

Én vagyok az ember, aki megszülte a saját társaságát a komolyzenei koncertekre:


Naszóval a Borcsi nagyon rendes gyerek, ha közben nyomogathatja a telefonomat, vagy bármi mással elfoglalhatja magát manuálisan, hajlandó engem elkísérni bármilyen koncertre. Most például a körmöspálcási pedagógus énekkar pünkösdi koncertjén voltunk az evangélikus templomban, a múlt héten meg egy orgonakoncertre jött el velem, mert van ám itt igazi Bach-orgona, bizony. Mondjuk az az ő biznisze volt, mert ötöst ígértek érte énekből, úgyhogy végül is arra a koncertre én kísértem el őt. 
Ha már gyerek, akkor ugorjunk is az anyák napjára. Hát meg lehet ezt szokni, kérem. Mármint lelkileg. Ugye én olyan anyuka vagyok, hogy megjelennek a gyerekek szép ruhában, angyalarccal, énekelve, és abban a pillanatban elindulnak a könnyeim, a huszonötödik másodpercben pedig már zokogok. Na most idén már egész jól tudtam uralkodni magamon, jó, könnyeztem, de a zokogást sikerült elkerülni valahogy. Egyébként Borcsi hegedűjátéka nyitotta a műsort, eljátszotta a Süss fel napot és még két, hasonló bonyolultságú opust, de legalább a körülményekhez képest tisztán. És még csak öt hónapja hegedül, hát zseni ez a gyerek. 

A másik ilyen anyák napi izé meg az oviban volt értelemszerűen. Azt úgy csinálják, hogy együtt tartják az évzáróval, méghozzá majd holnap. Mivel viszont mi holnap nem fogunk ráérni (nem azért, mert köcsög vagyok és nem vagyok kíváncsi a gyerekemre, de hát szerintem az anyák napja mégis csak egy családi esemény, az óvodai, ráadásul 3 héttel később, tekinthető nyugodtan ráadásnak, különben is, együtt leszünk Ákossal, sőt, az egész család együtt lesz, és nem lesz rossz, na.) szóval meghívtak minket az óvónők, mármint a Pét meg engem, hogy nézzük meg a főpróbát. Szerintem ez tök cuki tőlük. És akkor beültünk a csoportszobába a 30 centi magas kisszékekre, és végignéztük az okos és aranyos gyerekek évzáró, egyben anyák napi műsorát. Majd pedig az óvónő jelzésértékkel kiosztotta a kezükbe a virágot, amit majd én fogok bevinni az óvodába holnap reggel, és mondta nekik, hogy "és akkor most mindenki odamegy az anyukájához, és odaadja a virágot". És akkor odaszaladt hozzánk 24 kis ötéves, és lelkesen, rajongva nyújtotta felém a kis kezét, amiben légvirágot szorongatott, és addig egyik sem ment arrébb, amíg el nem vettem tőle a virágát és meg nem simogattam a buksi fejét. 
Na, akkor már zokogtam, meg röhögtem is egyben, hogy úristen, ez milyen szituáció már, és mennyire cukik, ezt nem lehet elviselni.

Amúgy a kutya még mindig bepisil örömében, ha megsimogatom, a múltkor meg a szomszéd kisgyerek, aki még nem igazán tud beszélni, meglátott az utcán, és rám mutatott: Anya. 
Mindig mondtam, hogy egy ősanya vagyok, csak ne szívnák annyit a véremet. 

2015. május 14., csütörtök

A régi idők gyermeke

Tegnap, életemben először vettem ilyen szivaccsal kitömött melltartót, vagy hogy hívják az ilyet.

Mondja már meg nekem valaki, hogy mért jó az, hogy a nők ilyen giga méretű atomerőművet hordanak a mellkasukon? Nézem, nézem, és csak az jut eszembe, hogy szilikoncici. Vagy szobor. Vagy mittomén, minden ez, csak nem női mellek.

2015. május 13., szerda

Azt hiszem, mégsem bírom olyan jól az egyedüllétet

Amióta vége az aranykalászos tanfolyamnak, már megint nincs körülöttem ember, akivel beszélhetnék. Hát én egy lelkileg kiegyensúlyozott nő vagyok, de azért a társaság, az néha hiányzik, és ez mindenféle ilyen viselkedési furcsaságokat okoz nálam.
Megpróbáltam beszélgetni például Konszival (Consuéla, a takarítónéni), de sajnos elég hamar kiderült, hogy egészen más dolgok érdeklik őt, mint engem, különben is mindig zúg a porszívó.
Aztán ma elbringáztam beszélgetni melltartót vásárolni a városba, a Triumph üzletben kb. fél órát beszélgettem a tulaj hölggyel a magyar demokrácia állapotáról a melltartókról. Majd pedig átmentem a kedvenc ruhaüzletembe, ahol alibiből vásároltam egy cuki rucit, alighanem ez lesz majd A Nyári Ruhám idén, az eladó hölggyel pedig másfél órát beszélgettem a magyar oktatás helyzetéről, különös tekintettel a gyerekeink jövőbeli kilátásaira a ruhákról.

Délben pedig szénné égettem az ebédet, mert gyorsan kellett cikket írnom, jött az ihlet, na. Ez követően pedig jött a nap fénypontja, a 20 perc rubintréka. A Rubint Réka egyébként nem csak tornázik, hanem beszél is közben, tök jó.

Ez után elmentünk a Pével a gyerekekért, az óvodában megállított a volt megbízóm, aki, ha jól értettem, arra akart kérni, hogy ne kutyázzam a politikájukat az ellenzéki Facebook csoportban. Mondtam neki, hogy jó, küldje hozzám nyugodtan, akinek baja van, én szívesen beszélgetek vele. És abban a pillanatban én tényleg úgy éreztem, hogy szívesen beszélgetnék bárkivel,sőt, még kedves is lennék hozzá, csak nehogy elmenjen.



2015. május 6., szerda

Emlékeztek még a triplán szopó iskolai versenyre? Lehet fokozni

Tudjátok, amikor estéken át origamiztam Borcsi teremtéses képéhez a tevét meg a pingvint, mert nagy mellénnyel bejelentkezett egy országos levelezőversenyre Biblia illusztráció témában. Aztán meg csak pislogtam, hogy ezt hogy is kéne megoldani.
Na, hát volt még két további forduló, megcsináltam azokat is mindet, ügyesen, egyedül.

Nos, Borcsi bejutott velük az országos döntőbe :D :D :D. Úgyhogy hamarosan, a változatosság kedvéért Borcsi fog Bibliát illusztrálni. Szerencsére a döntőben rajzolni kell, nem pedig mondjuk terrakotta hadsereget gyurmázni, vagy ilyesmi.

De legalább megpróbáltam

Úgy tűnik, mégsem sikerült leiratkozni a dán nyelvű weboldal hírleveléről.

2015. május 5., kedd

Akkor most lezárjuk a témát egy ötössel

Itt most egy hosszú és ömlengős poszt jönne az aranykalászos tanfolyamról, csak most már én sem tudom, hogy mit gondoljak róla. Tulajdonképpen ötöst kaptam. Mármint tényleg ötöst.
Na most ha én ötösre teljesítettem, akkor mennyire kell fogalmatlannak lenni a négyeshez, vagy ne adj Isten, a ketteshez? De az is lehet, hogy csak a szokásos nagyszerűségem az, ami megcsillant már megint, és csak a maximalizmusom nem engedi, hogy tökéletesnek lássam, amit vizsga címén nyújtottam (not).

Szóval azt figyeltem meg, hogy aki bejárt az órákra, és több gondolata van a világról, mint mondjuk egy ékegyszerű traktoros gyereknek, az ötöst kapott. Az ékegyszerű traktoros gyerek meg négyest. Akik nem jártak be, csak vizsgázni jöttek (és többségében iszonyat hülyén néztek, de mindenki segített nekik) azok is átmentek valamilyen eredménnyel. Még az a csávó is, aki kiment a gyümölcsösbe szakszerű ágeltávolítást végezni, csak a.) először nem találta meg a gyümölcsöst, kóborolt ott vagy fél óráig, mert még sosem járt a tangazdaságban, és a fákról nem ismerte meg, hogy az lesz az, b.) amikor viszont odaért, kiderült, hogy nem vitt magával fűrészt. Nem tudom, biztos el akarta rágni az ágat, mint a szúbogár.

Na jó, nem igaz, hogy teljesen fogalmatlan maradtam mezőgazdasági téren, például tényleg tudom a gyomnövények nevét a kiskertemben, és azt is tudom, hogy nitrogén, kálium és foszfor kell a növénynek, hogy teremjen. Meg hogy mire jó a vetésforgó, és hogy a fű tömege négyszerese a szénáénak, meg még egy csomó mindent, de tényleg. Viszont sajnos nem tanultam meg, hogy mikor vetjük a kukoricát meg a cukorrépát, és azt sem, hogy mennyi vetőmagot kell szórni egy hektárra, mert ezek adatok, ezeket meg lehet nézni bármikor.

Egyébként meg tényleg jófejek voltak a tanárok, megtartották az órákat, és jól elmondtak dolgokat. Igaz, rend szerint 8 óra helyett csak 2-3-at tartottak, de én lettem volna a legjobban megsértődve, ha nem mentünk volna haza legkésőbb ötkor. Az megint más kérdés, hogy jegyzetünk ugyan nem volt, és korántsem érintettük az órákon az összes tantárgy valamennyi tételét, kereskedelem-vállalkozásból például két óránk volt összesen, de legalább kaptunk tételsort, amit kidolgozhattunk (volna) a net segítségével, bár én ezeket veszítettem el legelőször, nyilván. Közben meg kitavaszodott, aztán meg, mire bizonyítványt kaptunk, nyár lett.

Ami meg a társaságot illeti, szerintem fergeteges volt, rengeteget röhögtünk, mondjuk rasszista mind, de az itt vidéken egész máshogy néz ki, mint a XII. kerületből, vagy a belvárosból. Itt a cigányokat utálni a kultúra része, rá kellett jönnöm, olyan, mint mit tudom én, lerúgni a gumicsizmát, mielőtt belépnek a szobába. Mondjuk nem biztos, hogy mindig lerúgja, de ha nem, akkor csúnyán néznek rá a többiek. Szóval a rasszizmus itt konform. Úgyhogy egy ideig nyomtam a "felzárkóztatás", "többségi társadalom felelőssége", meg "egymillió honfitársunk" dumát, aztán feladtam. Megjegyzem, ugyanezek az emberek gondolkodás nélkül adnának pár liter tejet, ha bekopogna a cigányasszony, hogy nincs mit enni adni a gyerekeinek, segítsenek már.

Na, mi is volt még. Vegyes társaság, az biztos. Voltak ilyen egyhektáros fiatal gazdák, akik küszködnek, mint disznó a jégen, és voltak olyanok, akik csak EU támogatásból felkarmolnak évi harmincmilliót, plusz a termés.

És még az is érdekes volt, hogy a tanárok egytől egyig nagy hazafiak, és rajonganak a magyar fajtákért, habár termelésileg nem tudják megmagyarázni, hogy miért jó a magyar tarka, amikor bármilyen más állat többet ad, mint az. És egytől-egyig rajongnak a földért, a mezőgazdaságért, szeretik az állatokat, na nem úgy, mint a pudlikutyát, de nagyon gyengéden bántak a tangazdaság jószágaival. A lelkük békés, egyensúlyban van, senki sem volt idegbeteg, pedig azért a tanárlét egy mezőgazdasági iskolában, hát, tartogat kihívásokat. Szóval rendes, őszinte, csillogó szemű emberek tanítottak minket, érdekes tapasztalat volt megismerni őket is. Olyan jó, biztonságos közeg volt. Azt hiszem, hiányozni fog kicsit.
És most megyek, és visszaigénylem a tanfolyam árát, mivel az ötös vizsga bátran mondható sikeresnek.

2015. május 4., hétfő

Hogy lássátok, milyen sokoldalú vagyok

Nem is tudom, melyik volt a mai nap fénypontja, amikor mosogatás közben szolmizálva óbégattam a Borcsinak a Tüzet viszek... kezdetű opus-t, hogy tudja, mit kell fogni a hegedűn, vagy amikor egy dán nyelvű hírlevélről próbáltam leiratkozni végre.
Most mi van? Időnként feliratkozok dán nyelvű hírlevelekre. És?

2015. április 29., szerda

A nap, amikor Kalib fehér blúzban, blézerben, farmerban és túrabakancsban ment vizsgázni

A mai napon megtörtént az aranykalászos gazda vizsga, még sikerült is, azt mondták. A bizonyítványt viszont keddig tart majd nekik kiállítani.

Szóval az úgy volt, hogy odamentünk, és bár 3 hónapon át, amíg a tanfolyam tartott, egyetlen szem csapadék sem hullott (bizony, én most már nem locsolok, hanem vizet juttatok ki, és nem azt mondom, hogy esik az eső, hanem csapadék hull. Még egy lépés, és nem megnézek, hanem megtekintek, ha így haladunk.), na szóval zuhogott az eső. Hurrá. Na most az aranykalászos vizsga az csak kisebb részben tanteremben, de főként, a feladatok pontszámát tekintve 70 százalékban szabadtéren történik. Az iskolába ugyanis nem fér be a traktor.

Először is a tanáraink gratuláltak, hogy milyen remek vizsgabizottságot delegált hozzánk az agrárkamara és a minisztérium, szívük mint a vaj, és különben is, összehordtunk 3 asztalnyi elemózsiát, úgyhogy úgy éreztük, okkal bízhatunk a jóindulatukban. Más választásunk úgysem volt.
A vizsga a felismerési feladatokkal kezdődött. A szója derce, a szenázs, a tyúkhúr, a marhacsüd, a cikta juh ugye mindenkinek megvan? Na most ilyenekből volt olyan két A4-es oldalnyi, de ez oké volt, ment. Mondtam már, hogy elég jó vagyok marha testtájakból? Na.

És akkor autóba vágtuk magunkat, és kipenderültünk a tangazdaságba. Jó, jó, az eső esett ugyan, de nem azért leszünk aranykalászos gazdák, hogy az outfitet sirassuk ilyen kényes helyzetben. Minden esetre a fodros blúzomat és a blézeremet pulcsira és vespás túramellényre cseréltem, a farmer meg a túrabakancs megfelelő volt alul. Sikeresen kihúztam a magvetés fólia alá tételt, vicces volt vizsgán, pontszámért bemutatni azt, amit egyébként is minden tavasszal megcsinálok magamtól a kiskertemben. A másik műveltető feladatom pedig a betárolandó gabona, jelen esetben árpa nedvességtartalmának megállapítása volt. Na most nekem nem a nedvességtartalom, hanem a gabona faj megállapításával volt főleg bajom. Én, tisztelt bíróság, készültem, tényleg. Tudtam, hogy az 1-es a rozs, a kettes az árpa, de ezeken a vödrökön nem volt szám. De én erre az esetre is felkészültem, napokkal ezelőtt itthon kitettem az asztalra egy marék árpagyöngyöt (vö. gersli), hogy szokjam a látványt. Na most a vödörben tuti nem zab volt, de nem is búza és rozs sem, marad tehát az árpa, de ez sajnos egyáltalán nem úgy nézett ki, mint otthon. Ennek ilyen héja volt. Megkérdeztem a tanárt, hogy ez itt árpa-e, mondta, hogy az, úgyhogy ez az akadály is elhárult, sikeresen beállítottam a gépet és mértem.

A következő feladat a tárcsás borona részeinek ismertetése, valamint napi és időszakos feladatai voltak. A tanár meg direkt belekérdezett, nem mintha nem tudná, hogy én 3 hónap alatt szívtam fel magam nulláról aranykalászos szintre, amit szerintem minimum méltányolnia kellett volna. Most nem azért, de én is tudnám őt az MTI archívum használatával szívatni, és tutira csak vakarná a fejét, ha vicces-okos cikket kéne írnia 1700 karakterben, szóval ennyit a más szakmából érkezők basztatásáról. Következő feladatként pedig meg kellett állapítanom mérlegeléssel, hogy melyik tojást milyen állat tojta. Na most ezzel az volt a baj, hogy csak kifújt héjak voltak, úgyhogy maradt a ránézés, de az egészen jól sikerült, mert tojást azt pont láttam már, pulykát is meg ludat (nem liba, kérem, lúd), meg volt ott egy subler is, amit lányos zavaromban fordítva fogtam meg, de szólt a tanár, hogy nem úgy kell, mire röhögni kezdtem, hogy némá, tényleg.

Majd pedig a kocsiban visszaöltöztem fodros blúzba és blézerbe, és visszavágtattunk az iskolába a szóbeli vizsgára. Ó, azt elfelejtettem mondani, hogy a vizsgabizottsággal mégiscsak jelentkezett egy kis baj. Hát ezek jó zsaru-rossz zsarut játszottak. Mondanom sem kell, hogy a szóbeli vizsgán a rossz zsaruhoz osztottak be. Na most ez azért probléma, mert az volt a terv, hogy én a tételsorokat gondosan ráhelyeztem a telefonomra, hogy majd onnan kiírom a lényeget és az alapján adom majd elő, amit kell, mert azt mondták, hogy ezt lehet, sőt egyenesen biztattak is rá.  Rossz zsaru viszont sajnos nem így gondolta, nála nem lehetett se puskázni, se sugdolózni. De végül is ez mindegy is volt, mert a tanfolyami anyagok közül én elsőként a tételsorunkat veszítettem el, ezért egy másikat telepítettem a telefonomra a netről, amiben pont nem szerepeltek a kihúzott tételeim, hogyaszongya: az állatszállítás szabályai, illetve kereskedelem témakörből a piac. A növénytermesztés az oké volt, mert abból kaptunk egy táblázatot. A rozsot húztam, az adatokat kimásoltam a táblázatból, amíg a többiek a tételeket húzták, például hogy hány millió csírát kell elvetni egy hektárra, ez kb. hány kiló vetőmagot jelent, és mikor vetünk, mikor aratunk. A többit meg hozzárizsáztam. Mondjuk pont nem a táblázatban szereplő adatokat tudta a vizsgáztató, de akkor én azt már pont leszartam, csak legyünk már túl rajta. Annyira nem is volt kínos, sokkal rosszabb is lehetett volna.

A végén a tanár megkérdezte, hogy mi a foglalkozásom és hol dolgozom, mondtam neki, mire egy perces néma csönddel adóztak a döbbenetüknek, majd amikor magukhoz tértek, megérdeklődték, hogy akkor végül is mi a retkes bránert keresek én egy aranykalászos gazda tanfolyamon. Mondtam, hogy ha úgy vesszük, akkor az új földtörvény rótta rám ezt a kötelezettséget, úgyhogy lesznek szívesek méltányolni az igyekezetemet, hogy bejártam az órákra, ilyenek.

És amikor vége lett, az egyik vizsgabiztossal ittam pálinkát, nem kellett sokáig kínálgatni, az ötlet az enyém volt. Aztán jött a hír, hogy mindenki átment a vizsgán. Most pedig iszom még egy pálinkát, és részemről a dolognak vége. Paraszt lettem hivatalosan is, de nyugodtan elfelejthetjük máris.

Ja, és még annyi, hogy aranykalászos gazda tanfolyam: 265 ezer, túl lenni rajta: priceless.

2015. április 28., kedd

Még egy nap, de addig!

Megmondom mi jön most. Holnap aranykalászos gazda vizsga, de előtte, ma délután kettőtől négyig megtanítanak minket traktort vezetni, ekét beállítani, tárcsás boronát és kombájnra kukoricavágó adaptert szerelni, meg még a Lajta vetőgép használatára is ezen kívül agytumort operálni, valamint működő atomerőművet összeállítani lego kockákból.
Na most ebből két dolgot szűrtem le:
1. alighanem a vizsgát is hasonlóan komolyan veszik majd
2. ha az 1. nem teljesül, akkor az esélyegyenlőség jegyében követelni fogom a gazdasszonyképzést, és hogy a gazdasszony végzettség is feltétele legyen a földbirtoklásnak. Ugyanis olyan nincs, hogy nekem tudnom kell tárcsás boronát szerelni, a pasiknak meg nem kell tudni szamócalekvárt befőzni, mert az is hozzátartozik a gazdasághoz, szerintem.

2015. április 24., péntek

Érdekes felfedezés

Nocsak. Amíg a tojás méretindexéről, meg a szopós malac tartásáról olvasok, csupa érdeklődés vagyok, most meg itt a kereslet, kínálat, piac, marketingterv témakör, és érzem, hogy kapcsol ki az agyam és csukódik a szemem lefelé. Lehet, hogy tudat alatt mégis egy boldog, egyszerű parasztlány vagyok?

Na, addig is, amíg nem tudok ide már értelmes dolgokat írni, olvassátok inkább Primillát. Főleg ha gyereketek van.
http://divany.hu/kolyok/2015/04/23/masmilyen_tanar_kene_a_mai_digitalis_kolykok_melle/

2015. április 22., szerda

Még egy hét

Az aranykalászos vizsgával (ez is milyen név már, mintha 1954-ben lennénk) azt csinálom most, hogy az ártatlan és jószándékú ismerőseimet riogatom vele: "Van földetek? Hát, akkor jobb ha belenyugszol, hogy neked is meg kell majd csinálni, muszáj lesz!"
Ez egyébként színtiszta jószolgálatiság. Hogy tudják, mire számítsanak.

2015. április 21., kedd

Már tejfogtömés is volt, bizony

Betömték Ákos fogát. Kettőt is. Mivel neki még nincs más, egyenesen következik, hogy tejfogak voltak.
A dolog úgy kezdődött, hogy időnként panaszkodott, hogy fáj a foga. Én időnként belenéztem a szájába, hogy vajon mitől fájhat a foga, de sosem láttam semmi gyanúsat. Aztán amikor már többször is fájt, ugyanott a foga, akkor elkezdtem figyelmesebben szemlélődni a szájában, és akkor egyszer csak ott volt a lyuk.
Nyilvánvaló, egy lyukas tejfog pont annyira tud fájni, mint egy maradandó fog, és a helyzet ugyanúgy el tud fajulni, ebben nem igazán van különbség a felnőttek és a gyerekek között. Éppen ezért nem bazíroznék a "tejfog, úgyis kiesik" megoldásra, és nem csak az előbb vázolt okok miatt, hanem mert féltem a maradandó fogait, amik egészséges, káros baktériumoktól mentes környezetben fognak jól kifejlődni. Nem beszélve arról, hogy a rossz fog szerintem az ápolatlanság csimborasszója, részemről legalább olyan negatív a megítélése, mint a csapzott hajnak vagy a gennyes pattanásokkal borított, kezeletlen bőrnek.
Nincs ezen mit gondolkozni: ha az embernek fáj a foga, el kell menni a fogorvoshoz, ennyi.
Mielőtt itt a végletekig csigáznám a hangulatot, rögtön le is lövöm a poént: a beavatkozáson túl vagyunk, és kimondottan euforikus élmény volt.
A gyereket előre felkészítettük, hogy mi vár rá, már amennyire felkészítésnek mondható az, "hogy kisfiam, hű, milyen szuper programunk lesz délután, megyünk a jó fogdokor nénihez. Egyrészt liftezhetsz a székében, másrészt pedig megjavítja a fogadat, aztaaaaaa, de szuper lesz"! Innentől kezdve a gyerek annyira kíváncsi lett a dologra, hogy alighanem keserves könnyekre fakadt volna csalódottságában, ha valami miatt elmarad az izgalmas program.
Oké, én nem voltam olyan kis hős, igazából nagyon-nagyon örültem, hogy más irányú, halaszthatatlan elfoglaltságom, úgy is, mint aranykalászos tanfolyam miatt apa vállalta a feladatot. Végül mégis odaértem, meg érdekelt is, hogy mi fog történni, hogy fog történni.
A fogorvos persze régi ismerőse a Pének, tudtuk, hogy végtelen kedvességre és türelemre számíthatunk tőle. A gyerek, amint belépett az ajtón, magabiztosan megcélozta a széket, és lelkesen elkezdte volna nyomogatni a gombokat is, amit - láss csodát - valóban megengedett neki a doktornő, természetesen kontrollált körülmények között. Mindent végigkérdezett, mi mire jó, mindent kézbe foghatott, megismerkedhetett a lámpával, a fúrókkal, a vágókkal, a tömőanyaggal, a tamponnal, az öblítő csappal, mindennel. Amikor ez megvolt, békésen kitátotta a száját, és kezdődhetett a kezelés.
Bizonyos szempontból felmentésként éltem meg, hogy kiderült, a lyukat a fogak elhelyezkedéséből adódó feszültség okozta, és nem az én gyermekétkeztetési szokásaim.
A doktornő még arra is odafigyelt, hogy egy kimondottan műszaki érdeklődésű ötévessel dolgozik, így a keze "jelzőkészülékké" és "tesztlaborrá" alakult, előbbi arra az esetre, ha fájna valami, utóbbi pedig a tömőanyag megkötésének idejét lőtte be. A gyerek tehát nem "elszenvedője" volt a kezelésnek, hanem tevékeny részese, a fogorvos fontos segítője, és nem azt várták tőle, hogy hős legyen, hanem feladatot adtak neki, amit ügyesen el kellett végeznie.
Aztán Borcsi is beült a székbe, szerintem ő is nagyon csalódott lett volna, ha ebből a buliból kimarad. Kiderült, hogy az ő fogaival minden oké, csak nem egészen jó a harapása, úgyhogy megyünk majd fogszabályzó orvoshoz, amint letettem az aranykalászos vizsgámat és lesz időm ilyesmire.
Végül pedig még apró ajándékot és egy Bátorságoklevelet is kaptak, amit nem igazán értettek - miért is kellett volna bátornak lenni, amikor ez itt nem a hullámvasút, hanem egy érdekes délutáni program volt csak.
Mi azért nagyon büszkék vagyunk Ákosra, de inkább nem hangsúlyozzuk, nehogy gyanút fogjon, és felmerüljön benne, hogy ez valami különleges esemény volt, amitől mások félni szoktak.
Körbekérdeztem a barátnőimet, hogy nekik milyen tapasztalataik voltak gyermekfogorvos terén, és akinek volt, az szinte csak pozitív élményekről számolt be. Ez vagy azt jelentheti, hogy azok a szakemberek, akik gyermekfogorvoslásra vállalkoznak, elképesztően profik, és nagyon értenek a kicsik nyelvén. Vagy pedig azt, hogy sajnos csak azok a szülők viszik el a tejfogú gyereküket fogorvoshoz, akik maguk sem félnek a fúró hangjától, és ettől a gyerek is mindjárt bátrabb lesz. Ha az utóbbi igaz, akkor bizony a gyermek fogai szempontjából sokkal több múlik rajtunk, szülőkön, mint hogy adunk-e 33 százalék cukortartalmú gabonapelyhet frissen facsart narancslével a gyereknek reggelire, vagy sem.

(Ez a poszt a Díványon is megjelent, és a drága kommentelők abba kötöttek bele, hogy minekazolyannakgyerek, aki nem maga viszi el a kölykét fogorvoshoz. Azt már nehezen tudta megmagyarázni, hogy mégis mi a baj azzal, ha a gyereket az apja viszi el.)

Sültkrumpli

Kalib: - Ákos, mit kérsz vacsorára?
Ákos: - Egyforma krumplit!
K: - Mi annak a rendes neve?
Á: - Egyenletes burgonya!

:D :D :D

2015. április 13., hétfő

Jobbik 2015 = Fidesz 1994

Na megosztom az elméletemet a Jobbikról.
Szerintem pont azt csinálják, amit annak idején, 1994 után a Fidesz: vesznek egy politikai fordulatot arrafelé, amire a nagyszámú igény mutatkozik. Becsusszannak a politikai vákuumba.
Mire volt igény 1994-ben? A széthullott MDF helyett egy másik jobboldali erőre. Orbán rájött, megcsinálta, megnyerte.
És most mire van igény? Egy mérsékelt pártra, ami még nem járatta le magát lopással. Mert hát nácikra szavazni azért mégis, milyen izé már, de ezekre a tolvajokra, ezekre meg semmiképp! Inkább elhiszik, ha mondják, hogy ezek a jobbikosok nem is olyanok. De nem ám!
Vonáéknak már csak le kell másolniuk, amit Orbánék csináltak. Erre jó a kis vizsla.
Hogy hiteles-e? Már hogy lenne hiteles!
Hogy elhiszik-e az emberek? Ugyan kérem, az emberek politikai memóriája nagyjából fél évre visszamenőleg működik, de akkor már a maximumot mondtam! A többség el fogja felejteni a náci karlendítéseket, a cigánybűnözőzést (hacsak igény nem mutatkozik rá, és fenn nem tartják annak kielégítésére), és ha eleget sulykolják, hogy itt ők az egyetlen tiszta kezű, kormányzóképes párt, 2018-ban meg fogják szavazni őket.
Ahogy 98-ban Orbánékat is. Négy év elég volt nekik, hogy elhitessék magukról: a full liberális, az egyházakat kiröhögő, fülbevalós fiatalokból tweed zakós, istenhazacsaládban hívő, konzervatív bácsikákká váltak. De most tényleg, komolyan, istibizi, az ördögit neki!
Hogy ők maguk, mármint a nácik ezt komolyan gondolják-e? Ó, a legkomolyabban. A hatalom nagyon jó dolog, nagyon lehet akarni. Bármi áron, minden áron. Láttunk már hasonlót, nem?
És különben is, a cél szentesíti az eszközt. Ki mondta ezt? Csak nem egy politikus?

Ha azt hinném, hogy irányíthatom a dolgokat...

Jön az Ákos pánikfejjel:
Ákos: - Ma nem volt szeretgetééééés!!!
Kalib: - Dehogy nem, kisfiam, az előbb is itt dajkáltalak a fotelben.
Á: - Na figyelj. Megmondom neked, hogy mi a különbség a szeretgetés és a dajkálás között. Ha az öledbe veszel, az dajkálás. Ha pedig én kérem, és úgy bújunk össze, akkor az a szeretgetés!

2015. április 12., vasárnap

Nyakunkon a vizsga

Onnan tudom, hogy komolyan rászántam magam a tanulásra, hogy az előbb kiteregettem, aztán sütöttem egy sütit, most meg blogolok.

2015. április 3., péntek

Nagyiszáj

Háttérben szól a rádió, evangélikus istentiszteletet közvetítenek:
...Mert ma van a keresztény világ legfájdalmasabb napja...
Anyám: Jesszusom, mi történt?
Én: Ma cirka kétezer éve feszítették keresztre Jézust.
Anyám: Jaaaa, akkor jó.

2015. március 30., hétfő

Ez is a csodás lényem miatt lehet csak

Borcsi osztálytársai a nevemet kiabálva szaladnak oda hozzám ölelésre, amikor meglátnak, a kutya meg rendre összepisili magát, ha megsimogatom.

Azt hiszem, lehet bennem valami.

2015. március 23., hétfő

Közeledünk az aranykalászos vizsga felé (a helyzet fokozódik)

Nos, hogy ne maradjon az utolsó pillanatra, elkezdtem a google segítségével esténként szőrös disznóparéjt, kakaslábfüvet, ragadós galajt és mezei acatot nézegetni. Ezeket, és még másik 21 gyomnövényt kell felismerni a vizsgán az aranykalászos gazdának. Ha mázlim lesz, a csattanómaszlagot húzom, az jó nagy, biztos nem tévesztem el, vagy még jobb: a vadkendert, mert azt latinul is tudom.
Azt viszont már simán ki tudom számolni, hogy egy hektárra hány kilogramm vetőmagra van szükség tritikáléból, őszi káposztarepcéből vagy zabból, sőt azt is, hogy a siker érdekében mennyi ammónium-nitrátot, esetleg pétisót kell adagolni. Kérdezzetek nyugodtan.

2015. március 19., csütörtök

Nem, nem és nem!

Nem szabad nekem a Díványon kommenteket olvasni. Most tapasztaltam meg, hogy mit jelent: aki kíváncsi, hamar megöregszik. Baszki, egy-egy okos hozzászólástól látványosan ráncosodni kezd a bőröm. Ha ez így megy tovább, elveszítem a hitemet az emberiségben, és nem akarom többé megmenteni, de akkor mi lesz vele, mi lesz?

És nem az okoskodók a legrosszabbak, meg akik mindent jobban tudnak, hanem a humortalanok. Na, azok nyilaitól ments meg uram minket!

(természetesen az itteni, drága kommentelőimre ez egyáltalán nem vonatkozik, aki idáig kitartott, az bizony jó arc)

2015. március 13., péntek

Hamlet-i problémám van

Na szóval akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, vagy ha pofánvágom azt az anyukát, aki a Borcsi bulija előtti napra beszervezi ugyanannak a célközönségnek a saját gyereke buliját? Tudott róla, mivel ő is a meghívottak között volt.

Update: Ja, és még az is eszembe jutott, hogy az ő bulija ugye ma lesz, ami iskolanap. Négykor kezdődik. És akkor az hogy lesz? A meghívott gyerekek leckeírás közben szépen kiszállingóznak az osztályból, hogy csá, megyünk a buliba, a többi meg ottmarad szomorúan, hogy ők nem lettek meghívva? Basszus, lehet, hogy én vagyok a hülye, de nem értem, hogy hogy gázolhat valaki át ilyen gátlástalanul ennyi emberen!

Az új székem

Ezt a széket kommunizáltam kaptam a minap az uramtól. Az úgy volt, hogy rendelésre készítette, aztán az illető visszalépett, én meg lecsaptam rá. Ebből is látszik, hogy a legjobban mások hülyeségének kihasználásával lehet boldogulni. (irónia detektor bekapcs.)
Forog is, meg minden, és állítható a magassága, mint egy... zongoraszéknek (mivel abból van). A legjobb kraftolós szék az industrial/steampunk rajongó scrappernek. Már amennyiben lenne időm kraftolni, de nemigen van mostanában, meg blogolni sem, úgyhogy érjétek be a képekkel.






2015. március 4., szerda

Nem viccelek, ezek komoly dolgok

Megkaptuk az Aranykalászos gazda vizsga tételsorát.
Fel kell ismerni többek között a paprika újhitűségét és a csonthéjasok gutaütését. Menni fog (not).

2015. február 23., hétfő

Bölcs Kalib politikai elemzését olvashatják Veszprém nyomán

A veszprémi eredményről sok okos ember sok mindent elmondott, én egyet azért hozzátennék.
Kósának nincs igaza, hogy kevés volt a mozgósítás. Éppen ellenkezőleg. Sok volt az. Már a fideszeseknek is elegük van belőle, hogy állandóan basztatják meg mozgósítják őket, és inkább behazudják, hogy jól van már, rátok fogok szavazni, csak hagyják már őket végre békén. Aztán meg dehogy szavaznak rájuk, nem szavaznak senkire, mert megcsömörlöttek. Elkérték már harmincszor a telefonszámukat meg az e-mail címüket, kötelező jelleggel elmentek a rezsifórumokra, ahol "jelenléti ív" címén megint megadták az adataikat. Meglátogatták őket az aktivisták tizennyolcszor, elzavarták őket tüntetni meg gágogni, amikor az ellenzék ment kampányolni a településükre, el kellett menniük békemenetezni, valamint felhívták őket harmincszor, hogy de ugye biztos elmennek-e szavazni, közben fogadtak a párttól ötszáz sms-t, hogy de most aztán veszélyben a haza, tessék ránk szavazni.
Röviden összefoglalva a fasz kivan már az egy éve tartó, folyamatos kampányhisztivel.
És ezen kívül meg is utálták őket.

2015. február 21., szombat

Jelek

Ha valaki még nem vette volna észre, itt a tavasz. Onnan tudom, hogy addig incselkedett velem a napfény, hogy levest-pizzát hátrahagyva* kimentem a kertbe és kigyomláltam a szamóca harmadát meg a petrezselyemszigetet. 
Minden hajt. 

Mielőtt ennek a posztnak a hatására gyorsan elmennétek fürdőruhát venni, azért az igazság kedvéért hozzáteszem, hogy ásni még nem lehetett, mert itt-ott még fagyos a föld, hurrá, hullanak a meztelen csigák. 

*Úgyhogy ma nincs süti. 

2015. február 15., vasárnap

Amint kezdem beleélni magam a dologba

A nap fénypontja kétségtelenül az a pillanat volt, amikor Ákossal összebújva feküdtünk a tévé előtt, az ő arca hörcsögre, az enyém meg (általa) tigrisre festve.
Bár mondjuk az a perc is eséllyel aspirált a díjra, amikor kiderült, hogy a tanyán, folyószabályozás közben Ákos csizmájába befolyt a víz és csurom víz lett a zoknija, amit úgy oldottam meg, hogy találtam egy kiszuperált paplanhuzatot, amit felhasogattunk. Méghozzá azzal a módszerrel, hogy az egyik végét beakasztottuk a karám kiálló deszkájába, majd az így nyert rongyot a gyerek lába köré tekertem, mint kapcát. Ám mivel ez Borcsi szerint is ugyanolyan vicces volt, mint szerintem, neki is kellett kapcát készíteni a csontszáraz zoknija helyett, a megmaradt rongyból pedig manósipkát és tehenészlány kendőt kaptak a fejükre, így:

Kapcabetyárok

Kezdem felvenni a tempót.

A folyószabályozásra pedig azért volt szükség, mert van a tanyán egy artézi kút, aminek van egy kifolyása, ami egy mini patakot képez; ez helyenként fél méterre is kiszélesedik, viszont a fölötte terebélyesedő 250 éves tölgy lehullott levelei gyakran elzárják a víz útját, így időnként kissé elposványosodik a terület. Na most ezen a 30 méter hosszú vízfolyáson tudtam bemutatni Ákosnak a hordalék lerakással keletkezett szigeteket, a jó esés, a gyors sodrás meg a kristálytiszta vízminőség összefüggését, valamint a deltatorkolat kialakulását, és a többi, és a többi. Viszont a folyószabályozásban ő is aktívan részt vett, amire nem készültem fel, ezért nem volt nálunk pótzokni.